A feleség is ember

Előszó

Részlet a könyvből:

Épen azt álmodta, hogy a Milanói Scala óriási színpadán énekelt, közvetlenül a súgólyuk előtt. A vörösorrú súgó rekedten darálta a szöveget, küntebb az orkeszterben a rengeteg hangszer kibírhatatlan hangosan bömbölt, tutult, nyekergett és sóhajtozott, - mennyei szent Atyám, hát hogyan lehessen ezeket túlharsogni?
Pedig ő beleadott apait-anyait ebbe a vendégfellépésbe, mert hálás volt a megtiszteltetésért, hogy a Scala épen őt, Jámbor Istvánt, a jónevű magyar regényírót és színpadi szerzőt hívta meg a Bohémek ünnepi előadására, hogy elénekelje Rodolf népszerű áriáit. Meghívta pedig annak ellenére, hogy ő eleve bejelentette: fogalma sincs az operai éneklésről, csak magyar nótákat tud, meg néhány sláger-kupiét, kész. Na de hasztalan volt minden szabódás; a kecskeszakállas operai küldött azt mondta „avanti", aztán egyetlen mozdulattal kitépte budai villalakása ágyából, majd egy másikkal belökte erre a nagy döher milánói színpadra. És a zene már szólt és a karnagy vadul hadonászott és ő látta hogy nincs egérút, hát énekelni kezdett. És énekelt ahogy csak kifért a torkán. Vörösre puffadt arccal énekelt, kettétárva karjait a Tóti dal Monté felé, aki Mimi szerepét csicseregte bűbájosán és persze olaszul, ő sajnos magyarul énekelt, mert elfelejtette az olasz szöveget, na nem baj, így is elmegy, ezek odalent úgyis kívülről tudják a szerelmi áriát, lássuk •csak: Ó mily gyorsan ver szívem,
Mily üdvöt érzek.
A lelkem szinte réhészeg . . . Vissza