A fejvadászok földjén

Fülszöveg

Szinte hihetetlen, hogy napjainkban, amikor az emberi elme már a világűr leigázásán fáradozik, amikor az emberiség feszült érdeklődéssel figyeli a csillagok birodalmába felröpített műholdak és műbolygók sorsát, amikor az űrhajózás problémájának megoldása már küszöbön áll, amikor a tudományos felfedezések lépten-nyomon túlszárnyalják Verne és Wells legfantasztikusabb elképzeléseit - még mindig élnek emberek a földtekén, akiket egy villanyégő, öngyújtó, villámzár vagy fényképezőgép bámulatba, sőt rettegésbe ejt. Ilyen emberekhez, az Ecuador járhatatlan őserdőit lakó suara indiánokhoz vezet a két világhírű, fiatal cseh utazó útja, amelyet latin-amerikai útirajzaik e harmadik kötetében örökítettek meg.
A szó szoros értelmében úttalan utakon törtet előre a Tatra Dél-Amerika nyugati partvidékén. A természet nem fukarkodik sem meglepetésekkel, sem különféle veszedelmekkel: útjuk hol az óriáshegység félelmes, ezer veszélyt rejtő, tátongó szakadékaiknak szélén, hol meg sivatagok homoktengerében kanyarog. Útközben több helyen is a Kordillerák vidékét időről időre oly könyörtelenül sújtó, rettenetes elemi csapások - a földrengések - szörnyű nyomaival találkoznak. De a természet megmutatja kevésbé zord arculatát is: a föld mélye felbecsülhetetlen ásványi kincseket. rejteget; a rendkívül kedvező éghajlati viszonyok következtében a buja, trópusi növényzet ezerféle gyümölcsöt kínál. De a Peruban és Ecuadorban uralkodó állapotok mellett nem kerülhet sor ennek a mérhetetlen gazdaságnak a kiaknázására, amely egyébként jólétet biztosíthatna ez országok minden dolgozója számára. Az idegen és belföldi kizsákmányolók a bőrt is lenyúznák a bennszülött lakosság testéről, amely - Humboldt szavaival élve - koldushoz hasonlít, aki egy zsák aranyon ül.
A könyv lapjainak túlnyomó részét a szerzőknek az ecuadori suara indiánok között szerzett tapasztalatai és élményei töltik ki.
Az egyenlítői őserdők mélyén, minden közlekedési útvonaltól távol, él egy messze földön hírhedt indián törzs, amelynek harcos tagjai arról nevezetesek, hogy megölt ellenségeik fejét levágják s titokzatos szertartások közepette összezsugorítják, hogy ily módon hatalmat nyerjenek a halott ellenség lelke fölött. A fiatal utazók - hiába ijesztgetik őket az ecuadori hatóságok - nem riadnak vissza a veszedelmektől és nekivágnak az őserdőnek. Hetekig élnek egy ismeretlen, saját törvényei, saját erkölcse szerint igazodó, idegen világban. A szerzett ismeretek bőven kárpótolják őket az elszenvedett nélkülözésekért.
Önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogyan lehetséges, hogy ezt a területet elkerülte a civilizáció? Talán errefelé nem élnek fehér emberek, akik egyébként a színesekhez való viszonyukban oly szívesen tetszelegnek a kultúra és haladás fáklyavivőinek szerepében? Erre a kérdésre is megtaláljuk a választ utazóink könyvében. Igen, élnek itt fehér emberek, aránylag nem is túl messze a suarák lakta területektől, sőt rendszeres kapcsolatot is tartanak fenn az indiánokkal. Az őserdő szélén szaléziánus misszió telepedett meg. Érdekei és célkitűzései azonban valóban jellemzőek: hasznot húzni a bennszülöttek munkájából, kihasználni tudatlanságukat (egy gramm kininért egy gramm arany!), és mellesleg, saját lelkiismeretük megnyugtatására katolikus hitre téríteni a suarákat. És az ecuadori kormány? Oly kevéssé törődik saját alattvalói sorsával, mintha idegen területről lenne szó...
A szerzőknek sikerült megnyerniük az indiánok bizalmát és vonzalmát, s könyvünkben fellebbentik az ecuadori őserdők bennszülött lakóinak életét borító titokzatosság fátyolát. A suarák családi életet, súlyos életkörülményei, mélyen emberi, bár gyakran babonák és előítéletek torzította jellemvonásai plasztikusan domborodnak ki az olvasó szeme előtt. Ugyanakkor a szerzők közvetlen tapasztalatai fényes bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy az emberek a természettől fogva nem rosszak és nem kegyetlenek, s hogy ezeket a tulajdonságokat csak mostoha életföltételeik és környezetük, lelki sötétségből fakadó babonáik és a puszta létért folytatott igen súlyos harcból kifolyó örökös rettegés világa nevelte ki bennük. Egyébként a suarák is Latin-Amerika indián őslakosságának, az aztékoknak és inkáknak a leszármazottai, akik évszázadokkal az arany és a kereszt nevében betolakodó, véres kezű idegen kalandorok és a hittérítők bejövetele előtt is már oly magas fokú kultúrával rendelkeztek, amely előtt ma is tisztelettel hajt fejet az egész művelt világ.
A suarák erkölcse mindenesetre érthetőbb és megbocsáthatóbb, mint a "civilizáció" fehérbőrű lovagjaié, akik ma is arra használják fel a technika legújabb vívmányait, hogy tűzzel-vassal fenntartsák uralmukat Ázsia, Afrika és Dél-Amerika szándékosan középkori sötétségben tartott bennszülött népei fölött. Vissza