Előszó
Részlet a kötetből:
"Hárman voltak a tágas, nagy, vidéki házban: az öreg doktor, a Zsuzsi szakácsnő és a kis Elza. A doktor egész nap a betegeivel foglalatoskodott, otthon fogadta őket vagy...
Tovább
Előszó
Részlet a kötetből:
"Hárman voltak a tágas, nagy, vidéki házban: az öreg doktor, a Zsuzsi szakácsnő és a kis Elza. A doktor egész nap a betegeivel foglalatoskodott, otthon fogadta őket vagy kocsira ült és elment hozzájuk. A Zsuzsi meg a háztartással volt elfoglalva és bár lelke szerint szerette a kis árvát, az idejéből nem jutott semmi, hogy kellőképen gondozhatta volna.
Elza teljesen egyedül maradt, az anyjával elvesztette mindenét és soha nem ismerte meg az anyai jóság melegét, mely ugy veszi körül a gyermeket, mint fejlődő palántát a sugárzó nap. Komoly, zárkózott és bizalmatlankodó volt, pajtásokat nem ismert, a lelke nem engedett fel senki előtt, hét éves lett és sem barátságnak, sem szeretetnek melege nem táplálta ébredő érzéseit.
Nem vonzódott senkihez, messze élt az emberektől és ennek az egyedülvalóságnak csendjében kis szive nem ugy szólt, mint nyájas, forró hangú hárfa, hanem zakatolt és kellemetlenkedett, mint egy kereplő.
Anélkül, hogy igazában rossz lett volna, bimbódzó egyéniségének minden vonásai erőszakos, nyers és kegyetlen volt. Ami ébredező öntudata legmélyén volt, azt elnyomta. Miután senki sem közeledett hozzá, hogy föltárja zárt lelke kapuját és betekintsen a különös és bonyolult házikó legbelsejébe, nem is nyilatkozott meg senki előtt. Csak azt mutatta meg önmagából, ami legkívül van: az ösztönök udvarát és ami ott széthullott, - árvasága rideg földjén fejlődött vadvirágait.
Még a Zsuzsi szakácsnő ellágyulásait is kedvetlenül és hidegen hárította el magától. Érezte a cseléd-lélek naiv és darabos megnyilvánulásaiban az idegenszerűséget, amely távol áll a rokoni, testvéri vagy éppen anyai szeretet és bizalom lebilincselő erejétől."
Vissza