A fegyelmezés

Előszó

Részlet a könyvből:
"A zsenge ifjúság egész, értékes emberré való nevelése a szülői házban nyert alapon és ennek fejlesztettebb formájaként az iskolában történik. Nagy általánosságban és nagyon helytelenül az iskola feladatának sokan csak az értelmi képzést, a tanítást szokták tekinteni, holott legalább ennyire, ha nem fokozottabban az akarati és jellemnevelés is az iskola elérendő céljai sorába tartozik. Az életben ugyanis nemcsak művelt, hanem jólnevelt és fegyelmezett emberekre is szükség van. Az eszményi elgondolás igyekszik e két lehetőséget egyesíteni és a társadalom számára minél több művelt és fegyelmezetten nevelt embert kíván. Az iskola feladata tehát mindenkor kettős. műveltséget közöl és fegyelmezettségre nevel. Eszközeit e kettős cél elérése érdekében választja ki. Nem célom, hogy az értelmi képzéssel foglalkozzam, azonban rá kell mutatnom arra, hogy az oktatás, a tanítás csak akkor lehet eredményes, ha az iskola munkáját és sikerét biztosító külső körülményeken kívül az iskolán belül is rend, fegyelem állhatatosság uralkodik. Minden zavaró külső és belső akadályt távol kell tartani az iskolától, és ha ilyesmi előfordulna, sürgősen ki kell küszöbölni. Ezért nagyjelentőségű pedagógiai szempontból a fegyelmezés, akár megelőző jellegű, akár javító szándékú. A tanítás eredményessége mindig egyenes arányban áll a tanulók fegyelmezettségével s természetesen tanárok fegyelmező képességével is.
Sokan megrajzolták már az eszményi tanár képét, újbóli részletezni nem szükséges, sajnos azonban az eszmény és a valóság között sokszor nagy a távolság. Minden tanárnak ezért arra kell törekednie, hogy megközelítően hasonlóvá váljék ehhez az ideális alakhoz. Amint a tanítás sikere függ a tanár képzettségétől és tanítótehetségétől, úgy a fegyelmezés eredményessége sem választható el a tanár egyéniségtől. Belőle kell áradnia a meggyőző erőnek, amely a legvadabb nebulóból is kezes bárányt farag. A fegyelmezés művészete nem a tanár külsejének függvénye, hanem belső, ellenállhatatlan hatóképesség, mely a nevelés mesteréből művészt támaszt, mert a nevelés nemcsak mesterség, hanem a legnemesebb alakító művészet, de egyben alkotó művészet is, mely a nevelőt és neveltet egyaránt érinti és áthatja a nélkül, hogy a nevelő alakoskodnak és a megnevelt csak utánozna. Inkább a szobrász alkotómunkához hasonlítható a tanár alakító tevékenysége, mikor lelkében szunnyadó eszméit és eszményeit tanítványaiban akarja megvalósítani. De sokkal előnyösebb helyzetben van a szobrásszal szemben, mert nem holt anyaggal, hanem a legnemesebb kincscsel, az emberi lélekkel kell foglalkoznia. Nemcsak tartalmat kell közölnie növendékeivel, hanem formálnia, alakítania is kell őket. Vissza