Előszó
Több napja Venczel Józseffel töltöm minden időmet. Olvasom munkáit, javítgatom a két világháború közötti erdélyi lapokban közölt írásainak nyomdahibáit, korszerűsítem helyesírását. És csodálom,...
Tovább
Előszó
Több napja Venczel Józseffel töltöm minden időmet. Olvasom munkáit, javítgatom a két világháború közötti erdélyi lapokban közölt írásainak nyomdahibáit, korszerűsítem helyesírását. És csodálom, hogy mennyi máig érvényes gondolatot, következtetést rejtenek az elsárgult régi újságokban, folyóiratokban cikkei, tanulmányai, és hogy mennyi máig elvégezetlen feladatunkra, adósságunkra emlékeztetnek.
Lassan-lassan mintha olykor testi valóságában is meg-megjelenne előttem Venczel tanár úr, különösen azután, hogy felkerestem özvegyét a kolozsvári Monostor-negyedben, s egy délelőttön át idéztük őt, aki már több mint két évtizede a Házsongárdi temető lakója.
Életem egyik szerencséjének tartom, hogy ismerhettem, sőt sűrűn találkozhattam vele élete utolsó két esztendejében, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon létrehozásán közösen fáradozva. Csupán Kós Károly, csíkzsögödi Nagy Imre és Szabó T. Attila hatott oly mélyen rám, az előttem járó nagy nemzedékekből, mint Venczel József.
A lexikoni munkaüléseken mindig, mindenben egyetértettünk. Noha nem bölcsészkart végzett, kiváló filológusi érzékéről tett tanúbizonyságot. Véleményét nem rejtette véka alá azokkal a munkatársakkal folytatott vitáinkban, akiknek többnyire a filológia mesterségük, hivatásuk volt, de inkább csak nyilatkozgattak a lexikonírásról, mintsem gyakorolták. Így jórészt Neki köszönhető, hogy lexikonunk megjelent kötetei a teljesség igényével készültek, nemcsak a szépírók, szépirodalmunk bemutatását tartalmazzák, és hogy könyvészet is kiegészíti az egyes szócikkeket.
Vissza