A falu jegyzője

Előszó

1845-ben, A falu jegyzője megalkotása idején Magyarországon már kikristályosodtak a polgárosodás útjaira vonatkozó elképzelések és programok. Reformkori irodalmunk, amely eddig is ez eszmék bőr tárháza volt, mind erőteljesebben, mondhatni társadalmi felelősségérzettel veszi sorra a kor égető kérdéseit, buzdítva, bírálva, kételkedve, lelkesítve. A regény viszonylag új műfajnak számít nálunk. A kevés eredeti és értékes alkotás azonban (közöttük éppen Eötvös A karthausi-ja) nem jelenti azt, hogy a tájékozottabb olvasóközönség, sok népszerű és híres külföldi alkotás közvetlen vagy közvetett ismeretében, nem ismerhette, vagy legalábbis nem sejthette e műfaj lehetőségeit. Ezért, az élesedő politikai küzdelmek légkörében, Eötvös joggal gondolhatott az úgynevezett politikai regény vagy tágabb értelemben irányregény felhasználására eszméi propagálása érdekében egy olyan korban, amikor az esztétikum értelmétől a társadalmi hasznosság igénye még korántsem állt oly távol, mint a későbbi évtizedekben. Költői elképzelését tehát, nyugodt mozdulattal elhárítva azok ellenvetéseit, akik az irányzatost és a költőit nem tartják összeegyeztethetőnek, célratörően fogalmazhatta meg. A honi állapotokról szól regénye, célját ecsetelve, a szegényebb osztályok szenvedéseiről, "s költői formát választék - írja -, mert azt hívém, hogy célomat ily módon érthetem el". S valóban e regény a valóságba markol, szinte feledtetve még stílusában is írója egykori érzelmes-dekoratív elmélkedéseit a szeretetről és a részvétről. Vissza