Előszó
Kívülről legföljebb sejthető a város lelke, ismerni teljességgel nem lehet, a markáns külső, lett légyen a legszépségesebb is, elrejti a kíváncsiskodó szemek elől. Lelke az udvarokban, a belső...
Tovább
Előszó
Kívülről legföljebb sejthető a város lelke, ismerni teljességgel nem lehet, a markáns külső, lett légyen a legszépségesebb is, elrejti a kíváncsiskodó szemek elől. Lelke az udvarokban, a belső terekben bujdokol, tán nem annyira félve, mint inkább kacérkodva. Belső terekben, udvarokban, amelyek magukra öltik lakóik arculatát, azokét, akikért és akik által igazán élőlényként létezik a város, nem pedig megkövesedett szellemként. Mondhatni: akik a saját lelküket kölcsönzik neki, hogy azt tükörképükként viszontláthassák. Gyönyörködhessenek benne, igazíthassanak rajta, ha úgy találják.
Mert ez a lélek folyvást alakul, szerencsés esetben egyre gazdagabb lesz. Nehezen kivívott rangjára vigyáz a város; emelkedést, csinosodást várva önmagától. Hogy aki idetéved, nyomban észrevegye hódítási szándékát, mivel tetszeni akar. Tetszeni a legkülönbözőbb arcaival. És mindinkább közelebb engedni szívéhez az idegent: tapadjanak rá az emlékek, ne engedjék könnyedén tovább. Ideláncolni az utazót testében, lelkében, szellemében. A miliők megtörhetetlen varázsával. A testet - mondjuk - a kulináris örömökkel, a kényelmes szállással. Akár egy polgári belső, egy míves kert alkalmi csodájával. A lelket az egyházak különleges pompájával, fölmutatva az isteni gazdagság határtalanságát. A szellemet becserkészve az alkotó gondolat, a művészet, a kultúra értékei felől, azaz: az emberi teremtés legjavával. Mindezt úgyszólván egyetlen jelzőbe sűríthetjük: bemutatva a polgári Szombathelyt, amely az elmúlt két évszázad terméke. Nagyjából püspöksége megalapításától (1777) számítva az időt, amit rövidesen követ a székesegyház megépítése - Szily püspök jóvoltából - tudatosan a barokkból a klasszicizmusba hajlított stílusával, később a Püspöki Palota hihetetlenül gazdag kincseivel. A székesegyház belső tágassága egy remény megfogalmazása: a püspökség gyarapodni fog lelkekkel az Úr dicsőségére, A Püspöki Palota viszont az atyák folytonos készenlétét tükrözi az evangelizációra. A számos ritka könyvet is őrző Egyházmegyei Könyvtár öntöttvas oszlopokon tartott galériája, légiesen könnyed fém csigalépcsője, finom vaskorlátai egyszerre képesek megidézni egy biedermeier nagypolgári belsőt, valamint a biztos ízléssel szelídített szecesszió bonyolult térszerkezetét.
Vissza