A fáklya füstölve ég...

Előszó

Részlet a könyvből:

Augusztus

János befordította a zsákot a derékba. Nagyot fújt, hátratolta fején a kalapot, ingújjávai letörölte homlokáról a verítéket, azután felhágott. Az asszony a saroglyában a szénát igazgatta még, hogy jó fekvés essék a csirkéknek, na meg, hogy eszébe ne jusson valamelyiknek útközben lekéredzkedni. Amikor azután ezt is elvégezte, oldalt került, végigsimított kétszer-háromszor a kötőjén s felült Ő is, háttal az embernek. Ott maga alá gyűrt egy kevés szénát s így most már mindent eligazítva, nekidűlt az ülésnek. János ezzel meggyőződvén, hogy az asszony csakugyan elkészült, kiakasztotta a gyeplőt:
- Gyí na! - mondta és kézbefogta az ostort.
A puli szaladt a lovak előtt, kikísérte a kocsit a dűlőig, ott megállt á tarlón. Vigyázta az indulást, amíg a lovak csendes poroszkálással el nem fordultak a városnak. Ekkor, mint aki becsülettel elvégezte a maga dolgát, most már a tarlón, visszaballagott a tanyába.
A földeken roppant bőségben elömölve augusztus delelt. Arattak mindenfelé. Ami élet még lábon állott, annak megvolt a maga külön oka. Legtöbb helyen már nyomtattak és a város felől hallatszott a cséplőgép búgása.
Az országút, amelyen János haladt, mind a két oldalán fel volt törve. A kerék azonban minden harmadik fordulónál gödörnek zökkent, mert a város emberei, az útkaparók, nem igen jártak errefelé az utolsó esők óta. Vissza