A fáklya

Előszó

Részlet a könyvből:
ELSŐ KÖNYV.
I. Hatalmas meleg volt. A nap szinte szétcsattant, szikrázott és égetett s oly bőven ontotta az égi tüzet, hogy az emberek, de különösen a papok, majdnem szétolvadtak.
Dékány nagytiszteletü ur, a maga rusztikus magyaros kálvinista módján keményen oda is mondogatta:
- A 'stenit ennek a melegnek . . .
A felesége rápillantott, hogy törülgeti magáról vastag markába szorított kendővel a vizet. Valahányszor egy-egy ilyen nyers szót hallott tőle, mindig végig sajgott az egész lelke, szinte fizikai fájdalmat érzett. Pedig már megszokhatta volna husz év óta.
- Csak má jönnének, üssön beléjük a szöszménkő, - tréfált kissé szelídebben a pap, - hogy má mehetnék dógomra. Minden perc elveszett, mig ott nem vagyok a bitangok mellett, a zsebemből lopják a pénzt.
- Hová siet apuka? - libbent ki friss, szélesre nyíló szájjal, kicsattanó piros arccal a lánya.
- Ki ebbül a melegbül a mezőre.
- Ott még melegebb van, apuka! Vissza

Fülszöveg

A fáklya a tehetetlen indulat regénye. Főhőse, Matolcsy Miklós, a debreceni református teológia jeles diákja, tiszta lobogással érkezik egy kis Szatmár megyei parókiára. Fáklyája akar lenni népének: mintaközösséget akar falujából teremteni, de már az első napon zátonyra fut a lelkesedése. Észreveszi: nincs ereje a feladathoz. Általános eszme és egész életet betöltő igazság után sóvárogva tanulmányírásba kezd az Isten létéről és a vallás értelméről. S miközben a Lét, a Mindenség titkával birkózva a társadalom bajainak felismeréséhez jut, járja a maga külön kálváriáját is urak, parasztok és asszonyok között, már-már alkut köt lelkiismeretével s a hatalmasokkal - a falu bőrére. Matolcsy itt süllyed a legmélyebbre, de mégsem lehet egyértelműen elítélni: nemcsak belső gyengesége teperte le, hanem a külső körülmények is. A szakadéktól csak a falut sújtó hatalmas tűzvész menti meg. Matolcsy újra felmagasodik. Feláldozhatja magát népéért. Az emberfeletti mentési munkálatok következtében tüdőgyulladás dönti ágynak, s végső agóniájában kimondja: Elvégeztetett, de semmi sem tisztázott.
Móricz azonosul hősével újat kereső vívódásaiban, tétovázását, megalkuvásait azonban elmarasztalja. Alakjában a belső azonosulás és külső bírálat fonódik össze. Így sikerül bemutatni, hogy Matolcsy emberi értékei szerint lehetne fáklya, de felemás filozófiájával nagyobb fény nélkül kell elhamvadnia. Vissza