A fáklya

Fülszöveg

" A HÁBORÚ második időszakában írtam ezt a regényt - emlékezett vissza Móricz Zsigmond A fáklya harmadik kiadásának előszavában. - Akkor, mikor már minden lélek fülledt s fulladt volt s eltikkadva várta végét a rettenetes világégésnek."
A regényt gondolata jóval előbb foglalkoztatta. 1910-ben riportot írt a rettenetes szatmárököritói tűzvészről, ahol több, mint háromszáz embert pusztult el egy bálteremmé átalakított csűrben - erről mintázta a regényt lezáró nagy tűzvész-jelenetet - s már itt megcsendülnek a regényt később jellemző hangok: "A magyar nép olyan, hogy azzal lehetne valamit kezdeni, de az a baj, hogy a fölötte álló rétegek nem olyanok, amelyekből jó áradhasson lefelé." Majd azzal fejezi be írását: "Bizony, bizony, akárhová nézünk, az ököritói tűz világa mellett csak szomorú látnivalók tűnnek szemünk elé."
Az első világháború kifakasztotta, kendőzetlenül feltárta a kiegyezés-szülte, belülről rothadó, feudális maradványokkal terhelt magyar kapitalista rendszer, a bomló úri világ sebeit. A dzsentri hamis milleneumi önáltatása, a Munkapárt világa, a tiszaistváni uralom minden rejtett bűne felszínre került a világháborúban: nem véletlen, hogy Móricz írói tisztánlátása, éppen ezekben az években élesedett odáig, hogy a magyar valóság legbelsőbb bajaira mutathatott rá; írói fejlődése első korszakának csúcsát A fáklya jelzi. Harcos tett volt A fáklya, súlyosan vádolta az uralkodó osztályt, ahonnan a méreg szétáradt a társadalom testébe, vádolta a középosztállyá züllő értelmiséget, amely megtagadta a népet. Az író ebben a regényében lerántotta a leplet arról az idilli képről, amelyet a régebbi magyar irodalom - és maga Móricz is korábbi regényeiben - a protestáns papi családok életéről rajzolt. A protestáns pap alázatos ravaszsággal törleszkedik a dzsentrihez, családi élete mélyén szétfoszlik az erkölcs, számára a nép - "büdös paraszt", aki a zsíros járandóságokat fizeti. A regény hőse, a fiatal lelkész, Matolcsy Miklós keserves ellentmondásokkal vívódik ebben a világban - de gyenge, erőtlen ahhoz, hogy rátaláljon az igazi megoldásra; csak frázisokban lesz "fáklyája" népének, gyáva, megalkuszik, igyekszik hozzásimulni a dzsentri züllött, korrupt világához.
Először a Világ 1910 évf. 17. számában jelent meg egy részlete Lobogó szövétnek címmel, majd 1913-ban néhány további fejezete. 1917-ben átdolgozva és bővítve közölte folytatásokban a Nyugat, most már A fáklya címmel. Újabb átdolgozás után 1917 karácsonyára jelent meg könyvalakban.
A hivatalos kritika, a "keresztény-nemzeti irodalom" vezetői fehördültek. Milotay István - a később fasiszta lapvezér - felháborodásában nem tudta az első ötven oldalnál tovább olvasni a regényt és nyilt levélben fordult Móricz Zsigmondhoz az Új Nemzedék hasábjain: "Minek adtad magad, kedves Zsiga, erre a mesterségre?...Te, kedves Zsiga, olyan vagy, mint a vakondok, amelyiknek szeme csak a rothadt, szuvas fa világát bírja el." A hivatalos Magyaroszág saját fekélyeire ismert a regényben - ezért minden eszközzel próbálta bizonygatni, hogy mindaz, amit a regény ábrázol, nem igaz, hazugság. Milotay "egy rossz judeo-radikális politikai irányműnek" nevezte. A protestáns egyház pedig különösen felszisszent. A Dunántúli Prostestáns Lap hasábjain Trócsányi Dezső "elemzi" a regényt: "...az egész alkotás rendkívül sivár... Az ember nem érti, mit akart a szerző regényével mondani. Ez a regény rossz lencsével felvett fotográfia. Innen a torzítás... A torzítás forrása a felvevő lencse rosszasága, azaz a szerző zilált világfelfogása..." Hörömpö Ferenc pócsmegyeri lelkész egyszerűen intézi el a művet a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap-ban: "Nem a legrealisztikusabb, hanem a legrosszabb magyar regény ez, amelyben nem érvényesül semmiféle művészeti vagy irodalmi magasabb szempont..." S azután kiderül az is, miért oly haragos az ítész: "Szerencsére a közönség jobban ismeri a református papot tiszta családi életében és kultúrát építő közszolgálatában is, mint az író... Azokban a házakban az élet és kultúra modern harcosai laknak, akikben van élni hit, jog és erő."
A hivatalos kritika ellenére A fáklya Móricz legolvasottabb műveinek egyike lett. 1918-ban már második kiadást ért meg. Az utolsó - tizenharmadik - kiadás 1939-ben jelent meg a Móricz Zsigmond Művei sorozatban. Németül 1929-ben jelent meg Berlinben, Horváth Henrik fordításában, azonban nem volt nagy sikere, mert - Móricz Virág életrajzának tanúsága szerint - a könyvkereskedésekben a segédek lebeszélték a vásárlókat erről a "radikális" könyvről. 1931-ben Amerikában is megjelent, azonban a fordító, Lengyel Emil - Móricz rendkívüli felháborodására - a mű egyharmadát kihúzta, politikai mondanivalóját kizsigerelte. Schöpflin Aladár írta ekkor a Nyugatban: "A fáklya amerikai fordítása annak a kíméletlen amerikai szellemnek a műve, amely mindent a maga érdekeihez adoptál, akár színmű, akár film, akár könyv."
Szövegünk az utolsó kiadáséval azonos, amelyet Móricz Zsigmond maga korrigált. A nyilvánvaló sajtóhibákat a Világ-ban és a Nyugat-ban megjelent részletek szövegeivel egybevetve javítottuk. Vissza