A Dugonics Társaság évkönyve 2002-2012

Előszó

Három évforduló - három pillér

Minden közösség életében kiemelkedő események a szerveződést érintő évfordulók, jubileumok, ünnepek. Ezek hitelesítik, igazolják a munkás hétköznapokat, ezek adnak újabb és újabb lendületet a következő feladatok megoldásához, a folyamatos jelenléthez. Különösen érvényesek ezek a megállapítások azon szerveződések számára, amelynek tagjai önként, egy jól felfogott közös cél érdekében találtak egymásra. Ezek az ünnepek erős kötőanyagok, a hagyomány és megújulás zálogai. A Dugonics Társaság életben az elmúlt három év három jelentős dátum egymása kapaszkodásának példáján mutatja a civil kurázsi értelmét, fontosságát és nagyszerűségét. Ez a három pillér névadónk, Dugonics András élete és példaadó munkássága, akinek 2010-ben ünnepeltük születésének 270-dik évfordulóját, most éppen 120 éve, hogy kiváló szegedi polgárok megalapították város egyik első civil szervezetét, a Dugonics Társaságot, és tavaly kellett szembenéznünk azzal a prózai, mégis felemelő ténnyel, hogy immáron húsz éves az újjá szervezett Dugonics Társaság. Ez a három dátum, ez a három pillér magabiztossá és a jövőben is eredményessé teheti munkánkat.
Dugonics András Szegeden született 1740-ben, szülővárosában halt meg, itt pihen a róla elnevezett temetőkertben. A dalmát kereskedő-iparoscsalád tehetséges fia 1756-ban lépett be a piarista rendbe. Miután az ország több gimnáziumában tanított, 1774-ben egyetem tanárrá nevezték ki Nagyszombatban, a jelenlegi budapesti egyetem elődjénél. A matematika tanszékre került, s ez a stallum megtartotta az egyetem Budára, majd Pestre költözését 178-öt követően is. Dugonics az első szegedi polgár, aki az egyetemi professzorságig vitte, aki az első magyar tudományegyetem dékáni majd rektori székét is kiérdemelte. Sokat foglalkozott a magyar nyelv megreformálásáért és népszerűsítéséért. Tudományos tevékenységének egyik szép példája a matematika nyelvének megújítása, szépírói munkásságát és irodalmi népszerűségét az első magyar nyelvű regényével, az Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony című művével alapozta meg, míg a Magyar példa-beszédek és jeles mondások címmel közreadott gyűjteménye a magyar szellemi folklórkutatás első kiemelkedő munkája.
A szegedi nagy árvizet követő hatalmas városépítési hullám egybeesett a polgárosodás egyik tartópillérével, az önkéntességi alapon szerveződő civil mozgalmak szaporodásával. A Szegedi Napló 1892. március 4-diki számában olvasható: "A legeslegújabb egyesület a Dugonics-társaság, mely hivatva lesz vezérkedni az egyletek hadseregének élén... . Am ár korában, a február 21-diki számban irt a lap a kezdeményezésről: „Valóságos föltámadás lesz, ha sikerül életre kelteni azt az irodalmi társaságot, melyet egyszer már szerveztek, de nyomban elaltattak ismét azok, akiket kötelesség és az ambíció a közéletnek más tereire szólított. Semmi nem maradt az első szervezésből, csak a társaság neve. Az a név, melynek szobrot állított Szeged, de amelynek szellemi megörökítése az ország második városának íróira, tollforgató férfiaira vár, akik vannak olyan számmal és akiknek van annyi súlyuk és értékük, hogy társaságba egyesülve, kegyeletes, üdvös, nemes célokat érhetnek el és egy újabb nemedék irodalmi sikereit fűzhetik Dugonics András nevéhez." A társaság 1892. február 28-dikán délután háromkor tartotta alakul ülését, s jóváhagyta alapszabályát. Ebben a Társaság céljaként szélesebb spektrumot vállalt föl mely szerint az alapítók célja: „a magyar alföldön általában de kivált Szegeden és környékén, a hasonló célú társaságával is érintkezve: a tudományosság terjesztése, a magyar nemzeti irodalom pártolása és művelése, a művészetek pártolása, s a közművelődési intézetek anyagi s erkölcsi támogatása." A Dugonics Társaság egészen az 1952-es betiltásáig a város szellemi életének kovásza, erjesztője, mozgatója volt. Tagja között tudhatta a legkiválóbb tudósokat, irodalmárokat, művészeket, közéleti személyiségeket. Szeged kultúrtörténete nem írható meg a dugonicsok munkásságának értékelése nélkül. Vissza