A Dudás család krónikája

Előszó

Minden közösségnek - legyen az nagyobb (nemzet) vagy kisebb (falu) - vannak tagjai, akik ténykedésük révén kiemelkednek a sokaságból, és kisebb-nagyobb hírnévre tesznek szert. Itt persze nem a szürke mindennapok munkájára gondolunk, hanem arra a többletteljesítményre, amelyet részben a hivatástudat, részben pedig az önmegvalósítás kibővült lehetőségei szoktak kihozni az egyénből. Ennek során nemcsak ő, hanem a közösség is profitál, amennyiben számon tartja és értékeli ezt a kiemelkedő teljesítményt.
Egy öntudatos, szervezett közösség mindenesetre nyilván szokta tartani nagy szülötteit, bár olykor el is felejti azokat. Van, amikor ez az amnézia nem szándékos, de van, amikor tudatos, és itt elsősorban a politikai indítékból „elkövetett" revíziók gyakran káros hatásairól van szó: történelmi események, személyiségek háttérbe szorításáról, helyük-szerepük átértékeléséről, olykor tudat alá való rejtésükről, elferdítésükről, elfojtásukról.
Zenta kiváltságos mezőváros újabb kori lakossága híján volt szinte minden kontinuitásnak - még a szerb határőrök nagyobbik része is elvándorolt, és újonnan jött szerb családok vették át a helyüket nem volt tehát semmilyen helytörténeti tradíció, s még a zentai csatához fűződő hagyományokat is a 19. század során kellett kiépíteni. Ez az elkésett hagyományteremtés már kimutathatóan kötődött az első helytörténeti kutatásokhoz, s itt érkezünk el a Dudás családhoz.
A zentai szerbség mindig is büszkén emlékezett a „sajátjaira" (pedig hát ők a „mieink" is, hiszen zentaiak voltak): Jovan Muskatirovicra, a népművelőre, Jovan Dordevicra, a színházteremtőre, Stevan Sremacra, az íróra... Az itteni magyarság Jolly Jokere mindenkor Dudás Gyula volt (pedig hát voltak azért még mások is), olyannyira, hogy az 1961-ben megalakított múzeum- és levéltárbarátok körét is róla nevezték el. A többi Dudás itt-ott említésre került ugyan, de többnyire - látni fogjuk majd: indokolatlanul - marginálisan, bár az is tény, hogy Dudás Gyula néhány szempontból fejmagassággal kiemelkedik közülük.
Miért választottuk éppen őket annyi más zentai család közül? Mindenekelőtt jelentőségük miatt, hiszen ténykedésük közösségépítő jellegű volt, s bármivel is foglalkoztak külön-külön, ez a család néhány tagjának közös jellemvonása, lett légyen az polgármester, történész vagy önjelölt krónikás. A következmény kétsíkú: hatott az itteni magyarságra, de a mindenkori zentai közösségre is. Amellett, hogy megerősítették az itt élő magyarság azonosságtudatát, tevékenységük, példamutató hétköznapjaik azt sugallták, hogy magyarnak, szerbnek és zsidónak Zentán is egy homogén közösséget kell(ene) alkotniuk. Persze, az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy nem tudták túllépni a kor által felállított korlátaikat, tehát magyar nemzetállamban gondolkodtak, s gondolkodásmódjukat a korszak historizmusa is erősen befolyásolta. Ezzel azonban, úgy tűnik, jól megfért az együvé tartozás, illetve a lokálpatriotizmus gondolata, ami ma, a modern nacionalizmusok reneszánszának idején teljesen elképzelhetetlen. Vissza