Hatvanhatmillió évvel ezelőtt a Föld legfélelmetesebb élőlényei, a dinoszauruszok örökre eltűntek. Mind a mai napig bolygónk nagy rejtélyei közé tartoznak. A fiatal amerikai paleontológus, Steve Brusatte, szakterületének kiemelkedő egyénisége ebben a könyvében izgalmasan és olvasmányosan meséli el meglepő és új megvilágításba helyezett történetüket. Föleleveníti a dinoszauruszok fejlődésének csúcspontjait, amikor sok száz fajuk létezett, majd megjelentek a mai madarak ősei, a szárnyakat viselő, tollas dinoszauruszok. Aztán feltehetőleg egy óriási meteorit csapódott be a Földbe, és majdnem az összes dinoszauruszt elpusztította - bekövetkezett a földtörténet egyik legnagyobb szabású tömeges kihalása. Brusatte beszámol néhány rendkívüli felfedezésről is, amelyet kollégáival együtt tett, például az ősi, ember nagyságú tyrannoszauriákról és a tollas raptorokról. Ezek alapjaiban változtatták meg a dinoszauruszokról való tudásunkat. A dinoszauruszok tündöklése és bukása nagyszerű tudományos mű, egyben remek ismeretterjesztő munka.
"Be akarom bizonyítani, hogy a dinoszauruszok nem holmi >>másvilági szörnyek
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.