A déli tenger hét hulláma

Előszó

Hét hullám veri szüntelenül és mindig ugyanabban a sorrendben a déli tenger - a Csendes-óceán - világának ezer szigetét, és a hetedik a legerősebb. "A hetedik hullámra jól vigyázz - mondogatják a Tonga-szigetek bennszülöttei -, az mindent elsöpörhet."
A történelem is hét hullámmal söpört végig a déltengeri szigetvilágon. Az óriás kenuk hulláma volt az első: amikor a polinéziaiak, mindegyik törzs a maga kettős kenujában, a "tizenhárom kenu-csillag" vezérsugarai nyomán nekivágtak az ismeretlen, messzi tengernek, és több ezer mérföldes vízi út után partra szálltak az akkor még szűz föld Új-Zélandon. A bennszülöttek évszázadok múlva észlelhették a második hullámot: megjelentek az óceánon a spanyolok maga, farépítményes karavellái, a nagy, keresztjeles vitorlák röpítette úszó házak, melyek tüzet okádtak, és elhozták a szigetekre az első fehér papalangikat. A harmadik hullám smaragdzöld tarajának habjával szenny sodródott a partra: bálnavadászok, szökött tengerész népség, menekült fegyencek. De ez a harmadik még szét sem porlott-csorgott a zörömbölő, fekete kavicsokon, amikor a negyedik hullám már a misszionáriusokat és az első európai gyarmatosítókat hozta; a hittérítők hajói mellett ott horgonyoztak a paradicsomi lagúnákban a rabszolga-kereskedők úszó börtönei, és azóta sodorja a passzátszél a kopra avas szagát is. Azután jöttek a művészek - Gauguin, Melville, Stevenson, Rupert Brooke, Somerset Maugham -, és amikor a nagyobb szigeteken megépültek a sugárhajtásos gépek fogadására alkalmas repülőterek, elkezdődött a turisták inváziója. A hetedik hullám, a leghatalmasabb, mégis egy kicsiny korallszigetről kapta a nevét; világgá repült a név, a kis atollé, ahol az első atombombát robbantották: Bikini. Vissza

Fülszöveg

Arne Falk-Ronnét, skandináv lapok neves riporterét, napjaink világjáró útikönyvíróját a magyar olvasóközönség e kötetből ismeri meg, amelyben a polinéziai szigetvilág 13 szigetéről, szigetcsoportjáról, népeinek múltjáról és jelenéről ír. Röviden szól a térség felfedezésének történetéről, majd a szigeteken tett látogatásait írja le. Eleven, szemléletes stílus, közvetlenség, jó megfigyelőkészség, nagy tárgyi tudás, kellemes humor és mély humanizmus fémjelzi Falk-Ronne művét. A szerző az 1950-1960-as években járt Óceániában. A felkeresett szigetek: Robinson Crusoe-szigete, Új-Guinea, Új-Írország, Új-Britannia, Új-Hebridák, Déli-Minerva-atoll, Tonga, Új-Zéland, Tahiti, Fidzsi, Szamoa, Hawaii, Pitcairn. Minden fejezet ismerteti a kérdéses sziget történetét, társadalmi és politikai berendezkedését, lakosságának összetételét és közlekedését. Ezt követi a sziget meglátogatásának élményszerű bemutatása. Rendkívüli emberi sorsokról, ismeretlen népek szokásairól és életmódjáról olvashatunk ebben az egzotikus viszonyokat bemutató könyvben. Például a fore törzsnél elterjedt kurubetegségről, az ún. kacagóhalálról, a malekulai kőkorszaki szinten élő nagy-nambáknál dívó házassági szokásokról és kannibalizmusról, a Déli-Minerva-atoll 17 hajótöröttjének küzdelméről az életbenmaradásért, a fidzsi-szigeti tűztáncról, vagy a fellázadt Bounty hajó Pitcairn szigetén élő 72 leszármazottjainak életviszonyairól. Kalózokról és híres írókról, koronázatlan királyokról csakúgy szó esik, mint Gauguin unokáiról, áldozatos életű misszionáriusokról és tanítókról.
A könyvet a szerző saját fotói és több térkép illusztrálja. Vissza