A Debreceni Református Kollégium tanárai és kiválóbb növendékei 1549-1925

Előszó

Az ősi kollégium tanítványait minden időben jellemezte valami sírig tartó ragaszkodás az alma materhez. Sajátságos vegyülete ez a hagyományos ragaszkodás a hála kegyeletes érzésének s a büszkeségnek arra, hogy ők is tagjai annak a seregnek, mely fegyvereit ez iskolától nyerte s mely ezekkel a fegyverekkel annyi dicsőséges harcot vívott meg s oly áldásos munkát végzett a magyar közművelődés szolgálatában. Ennek a nemes érzésnek melegén fakadtak a hálának azok az áldozatos megnyilvánulásai, melyek annyiszor siettek az ínséggel küzdő vagy létében fenyegetett kollégium támogatására. Aligha mutathat a világnak még egy másik iskolája a debreceni kollégiuméhoz hasonló gazdagsággal olyan alapítványokra, melyeket sokszor szűkös viszonyok közt élő volt tanítványok létesítettek hálájuk bizonyságául s iskolájuk munkájának mennél sikeresebbé tételére.
Az elődöknek e hálás és kegyeletes érzésében való részesség hatotta át a volt tanítványoknak azt a kis csapatát is, mely 1925 jún. 1-én gyűlt össze a kollégium dísztermébe huszonötéves találkozóra. Az új évszázad hajnalán a boldog nagy Magyarországnak hittel és életkedvvel telt fiaiként hagyták el a kollégium falait s negyedszázad múlva a szétszaggatott és megalázott haza katonáiként lépték át ismét a szent küszöböt. Hetvenen voltak, mikor eltávoztak s tizenkilencen jelentek meg huszonöt év múlva találkozóra. Az életkedv megcsappant a szemekben, de a hit nem fogyatkozott meg szívükben. Egyiküknek, az elrabolt Szepesség acélos lelkű fiának szavaira, egy nagyobb alapítványon kívül, 3.200,000 koronát gyűjtöttek össze s bocsátottak rendelkezésére a főgimn. jelen levő érdemes igazgatójának. Ö vetette fel az eszmét, hogy mennyire kívánatos volna a kollégium kiváló tanítványai névsorának közrebocsátása s szárnyaló, lelkes szavakkal ajánlotta ennek megvalósítását. Az összegyűltek átérezték, hogy ez irodalmunkat egy nagyértékű kultúrhistóriai munkával gazdagítja, fényes sugárt vet az ősi kollégium jelentőségére a magyar művelődés történetében s igen szép formában ad módot a tanítványi hála kimutatására is. Vissza