A debreceni István Gőzmalom története

Előszó

A felszabadulás utáni történetírás - különösen az ötvenes, hatvanas években - amellett, hogy sok, igen fontos politikatörténeti kérdéssel foglalkozott, elsősorban az utolsó évszázad gazdaságtörténetének összefoglaló, áttekintő megírására törekedett, hogy ezzel megvesse a társadalmi, politikai fejlődés vizsgálatának alapjait. Ma már több alapvető mű segít bennünket e korszak, vagy annak egyes szakaszainak megítéléséhez. Az 1960-as években fejlődésnek indult magyar üzemtörténet-írás elsődlegesen a prosperáló iparágazatokkal foglalkozik, emiatt kevés figyelmet fordít a malomiparra. Holott nem egyedül képviseljük azt a gondolatot, hogy Magyarország egyik legfontosabb, legjellegzetesebb iparága hosszú időn keresztül a malomipar volt. Nemzeti iparunk jelentős ága, hasonló ahhoz, amit Nyugat-Európa népeinél a textilipar betöltött. Az iparág történeti irodalmában Sándor Vilmos, a budapesti malomipar kérdéseivel foglalkozó tanulmányán kívül nem találunk jelentősebb alkotást. Ezen értékes mű, amely széles körű szemléletével mintája lehet minden hasonló tanulmánynak, sajnálatosan csak 1880-ig követi a budapesti üzemek történetét, így nem ad lehetőséget az egész magyar malomipar történetének egységes, az egész 100 éves magyar kapitalizmus időszakában való szemlélésére. A felszabadulás előtti történetírás Takáts Sándor személyében országos, Zoltai Lajos pedig helyi, debreceni viszonylatban megírt tanulmányai és cikkei igen sok levéltári adatot tartalmaznak, gyakran azonban kuriózumszerűen, anélkül hogy lényegbevágó következtetéseket vonnának le. Tulajdonképpen hozzájuk hasonló módszert követett Lambrecht Kálmán, aki ugyan átfogó képet ad a malomiparról, de annak inkább technikai fejlődését tárgyalja. Ugyanakkor társadalmi vonatkozású kérdéseket alig érint, vagy annak csak néprajzi vonatkozásaival foglalkozik. A felszabadulás előtti, e témakörhöz tartozó irodalom harmadik csoportjába sorolnánk a különböző üzemek fennállási évfordulóira kiadott „díszalbumokat", amelyek rendeltetésüknek megfelelően „emléket" igyekeznek állítani, s éppen ezért gyakran a szépítés módszereihez nyúlnak. Az e típusba tartozó művek másik nagy hiányossága, hogy munkásaik életéről, küzdelmeiről jóformán semmit nem közölnek. Vissza