A csütörtöki nyomozóklub

Előszó

Részlet a műből:
1.
9oyce
Mi lenne, ha Elizabethtel kezdenénk? És majd meglátjuk, hova jutunk. Nyilván tudtam, hogy kicsoda. Itt mindenki ismeri Elizabethet. Övé az egyik háromszobás lakás Larkin Courtban. Ott a sarkon, amelyiknek fával burkolt terasza van. Ja, és az egyik kvízjátékban egy csapatba kerültem Stephennel, aki több okból kifolyólag Elizabeth harmadik férje.
Egyszer ebéd közben - ez két-három hónapja történt, és egészen biztosan egy hétfői napon, mivel aznap pásztorpite volt - Elizabeth odajött hozzám, és azt mondta, hogy látja ugyan, hogy eszem, de ha nem zavar, kérdezne tőlem valamit a szúrt sebekről.
Azt feleltem, dehogy zavar, kérdezzen csak nyugodtan, vagy valami ilyesmit. Jobb, ha előre leszögezem, hogy nem fogok mindenre pontosan emlékezni. Elizabeth ekkor előhúzott egy barna borítékot, amelyben néhány gépelt papírlap és a széléből ítélve pár régi fénykép lapult. Egyből a lényegre tért.
Arra kért, képzeljem el, hogy leszúrtak egy lányt. Megkérdeztem tőle, hogy milyen késsel szúrták le, Elizabeth pedig azt válaszolta, hogy feltehetően egy rendes konyhakéssel. Mint amit a John Lewisban árulnak. Ezt nem mondta, csak én ilyen kést képzeltem magam elé. Elizabeth azzal folytatta, hogy képzeljem el, hogy ezt a lányt három-négy szúrással mellkason szúrták, alig valamivel a szegycsontja alatt. Ki-be, ki-be, durván, de anélkül, hogy a szúrás artériát ért volna. Elizabeth viszonylag halkan beszélt, elvégre mégiscsak az étkezőben voltunk, mindenki az ebédjét fogyasztotta körülöttünk, és Elizabeth tudja, hol a határ.
Na szóval, magam elé képzeltem a szúrt sebeket, Elizabeth pedig megkérdezte tőlem, mennyi időbe telik, mire elvérzik a lány. Vissza