A csudaszarvas

Előszó

Hol volt, hol nem volt...
Bűbájos mesekönyvet tart kezében az olvasó. Árva királyfi Tüzes nevű táltos paripáján követi az agancsán fénylő holdat, szikrázó csillagokat tartó csudaszarvast a magyar múltba, mesebeli mondavilágba. Áll a királyfi Isten ostora, Attila hun fejedelem trónja mellett, követi a csudaszarvast Lebédiába, Etelközbe, a magyarok őshazájába, gyönyörködik a magyar törzsek vérszerződésének eskütételében. Boldog-önfeledten átéli a Kárpát-medencében a magyar honfoglalás mámorát. Látja az Európára nyílzáport zúdító harcosok zsákmányszerző portyázását, örül a győzelmeknek, megsiratja a vereségeket, aggódva figyeli Krisztus után 955-ben az augsburgi harcmezőről vesztesen, fegyvereiket eldobálva, futva menekülő, istenükhöz, Hadúrhoz segítségért fohászkodó magyarokat. Újra és újra elszántan, kíváncsian, tudásra éhesen követi az agancsán most már fényesen ragyogó keresztet tartó csudaszarvast. Imádkozó szemlélője Vajk megkeresztelésének, egyetértő híve István király bölcs és szigorú uralkodásának, szeme könnyel telik meg halott uralkodónk szentté avatásakor. A csudaszarvast követve bolyong Árpád-házi királyaink történetének sűrűjében, a néha fénylő, néha elsötétülő évszázadok labirintusában.
Bölcs történelemkönyvet tart kezében az olvasó. P. Ábrahám Ernő író, műfordító 1925-ben a megcsonkított, lelkében sérült Magyarországon, mellőzve a száraz adathalmazokat, az okoskodó történeti okfejtéseket, de ragaszkodva a történeti tényekhez, megírja a magyarság történetét Attila hun birodalmának összeomlásától az utolsó Árpád-házi magyar király; III. András 1301-ben bekövetkezett haláláig.
Az író és hőse, Árva királyfi tudják, hogy „mindez csak múlt", megtörtént, elmúlt, újraírni, meg nem történtté tenni lehetetlen. De hittel hirdeti: megismerni, amit átéltünk, amit tettünk s amit tettek velünk, minden magyar ember számára hiteles önismeretünk érdekében kötelező - büszkén vállalni erényeinket, hőstetteinket, alázattal megbánni hibáinkat, bűneinket. Vissza