Előszó
Részlet a könyvből:
"Úgy, na és most nézz körül.
Apa ezzel eltűnt a konyhában. Helén lassú, fáradt mozdulattal levette a kalapját és az ágy sarkára ült. Egy darabig csak így gubbasztott...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
"Úgy, na és most nézz körül.
Apa ezzel eltűnt a konyhában. Helén lassú, fáradt mozdulattal levette a kalapját és az ágy sarkára ült. Egy darabig csak így gubbasztott anélkül, hogy gondolt volna valamire. Aztán véletlenül megpillantotta az ágy közönséges, sárgaréz rácsát. Ez valahogy olyan szomorú, lehangoló volt és a lány úgy érezte, mintha valami összefüggésben lenne mindazzal, ami az utóbbi időben történt. Igen, nagyanyával sok minden meghalt...
Sovány kezével védekező mozdulatot tett, mintha el akarna magától riasztani valamit.
Igen, nagyanya halk, fínom lényében benne volt a csöndes, hűvös Szentkirályi-utcai lakás, a tanítóképző, a koncertek és még sok minden, amit nem is lehet megnevezni. Helén csak mos tudja igazán, milyen boldog is volt akkor. Néha, különösen, ha egyedül maradt, úgy érezte, hogy jó lenne beszélni anyussal. Ilyenkor kinyitotta a nagy fényképalbumot és sokáig nézett egy fehérruhás, szőke nőt. Kár, igazán kár, hogy semmi emléke sincs róla. Olyan korán meghalt.
Nagyritkán, inkább csak az utóbbi években, megjelent egy magas, barnaképű ember. A ruha, az ing úgy feszült izmos alakján, mintha szét akarna repedni. Hangosan beszélt, de azért láthatólag zavarban volt. Örökké a kabátgombját csavargatta. Nagyanya hangjában mindig volt valami szelíd, de annál állhatatosabb szemrehányásféle, ha apával beszélt. Apa csak mosolyogva bólogatott, ahogy az előkelő, fínomvonalú lányát nézte.
Vissza