Fülszöveg
Bár Magyarországon több, mint egy évtizede megnyílt az első swinger klub, az átlag ember még mindig nagyon keveset tud e közösségről, ahol a párok együtt hódolnak a csoportszex örömeinek. S aki már hallott valamit e különös életformáról, annak a fejében is számtalan tévképzet él. A szerző éveken át látogatta a hazai swinger klubokat. A szokatlan helyszín mellett elsősorban érzésekre, lelki folyamatokra, a párkapcsolatokra gyakorolt hatásokra volt kíváncsi.
A swingelés lényege, hogy társunkkal együtt jussunk a szexuális élmények magasabb fokára. Bizonyos párok nőt vagy férfit vonnak be erotikus játékaikba, mások négyesben, hatosban, vagy még nagyobb létszámban gabalyodnak össze. Az akciók során fogják egymás kezét, s ha távolabb kerülnek, legalább szemükkel simogatják egymást. Bár idegen testet érintenek, a lelki kapocs egy pillanatra sem szakad meg.
Ha a nők túlteszik magukat a társadalom által beléjük nevelt gátlásokon, sokszor egyetlen este alatt akarják bepótolni mindazt amit...
Tovább
Fülszöveg
Bár Magyarországon több, mint egy évtizede megnyílt az első swinger klub, az átlag ember még mindig nagyon keveset tud e közösségről, ahol a párok együtt hódolnak a csoportszex örömeinek. S aki már hallott valamit e különös életformáról, annak a fejében is számtalan tévképzet él. A szerző éveken át látogatta a hazai swinger klubokat. A szokatlan helyszín mellett elsősorban érzésekre, lelki folyamatokra, a párkapcsolatokra gyakorolt hatásokra volt kíváncsi.
A swingelés lényege, hogy társunkkal együtt jussunk a szexuális élmények magasabb fokára. Bizonyos párok nőt vagy férfit vonnak be erotikus játékaikba, mások négyesben, hatosban, vagy még nagyobb létszámban gabalyodnak össze. Az akciók során fogják egymás kezét, s ha távolabb kerülnek, legalább szemükkel simogatják egymást. Bár idegen testet érintenek, a lelki kapocs egy pillanatra sem szakad meg.
Ha a nők túlteszik magukat a társadalom által beléjük nevelt gátlásokon, sokszor egyetlen este alatt akarják bepótolni mindazt amit legrejtettebb ábrándozásaikba nyomtak vissza. Rutinos swingelők mondják: minden nőben ott van a szexuális démon, a férfihabzsoló fenevad, csak a legtöbben nagyon mélyre elássák magukban.
Ebben a műfajban először a fejben kell rendet tenni. Ha valaki nem tudja, hogy mit akar, vagy nem tudja, hogy mit akar a párja, katasztrófához vezethet.
Ahogy mondják: szép, okos, kedves, életvidám lányt sem egyszerű találni. A swingelőknél a nehézségek hatványozódnak, hisz emellett olyan valakire van szükségük, aki nem idegenkedik a többszereplős szextől. Mert efféle élmények nélkül már nem tudnak élni.
Vissza