Előszó
Részlet a könyvből:
Esős, csúnya, sötét őszi este volt. A szél cibálta a fákat és nagy felhők száguldtak az égen ismeretlen tájak felé. Minden-minden szomorú volt, sehol egy kis napfény, egy kis...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Esős, csúnya, sötét őszi este volt. A szél cibálta a fákat és nagy felhők száguldtak az égen ismeretlen tájak felé. Minden-minden szomorú volt, sehol egy kis napfény, egy kis reménység.
Jánoska és Iluska ott térdeltek az ágy előtt, összetették pici kezecskéiket, imádkozni akartak, hangosan, könyörögve, de a sírás összeszorította a torkukat, szemüket elborították a könnyek. Csak bámultak kétségbeesetten arra a fehér, halvány arcra, ami ott feküdt előttük a gyűrött, szegényes párnán, csak néztek a sápadt, vértelen szájra, ami meg-megmozdult, mintha beszélni akarna . . . Szegény, két kicsi gyermek fájó szívecskéje majd megszakadt ebben a percben. Hisz az édes, drága anyuskájuk feküdt itt előttük, az tekintett rájuk utolsó, fátyolos pillantásával ...
- Jánoskám - mondta egyszerre egészen halkan a nagybeteg.
- Édes kis fiacskám, a jó Istenke most elvisz magához és nékem el kell mennem, pedig olyan nagyon-nagyon nehéz elválni tőletek, édes gyermekeim... De te, Jánoskám, már nagy gyerek vagy, okos, hiszen már tizenkét éves vagy, benned van minden reménységem, tudom, te nem fogod elhagyni a te kicsike testvérkédet...
A beteg elhallgatott, de Jánoska könnyeivel küzdve gyorsan mondta:
Vissza