A csodálatos mandarin nyomán

Előszó

Abban a nagy vállalkozásban, amellyel századunk elején a színre lépő magyar nemzedékek java-rétege meg akarta újítani az elmaradt országot, ismét egyforma szerep jutott a hazának meg az emberiségnek. Magyarországot megint a nagyvilágban is érvényes jelenséggé kellett volna formálni. De közben ez a nagyvilág is új arculatot öltött. Bartók Bélát az új szelek sodrása ragadta-emelte. A világvihar nem egy villáma az ő műveiben csattant el mennydörögve. A zeneköltő nemcsak a népzene addig el nem ért mélységeibe hatolt le, hogy anyanyelvéül válassza, vérévé tanulja annak a világnak valóságát, élményeit, kifejezőeszközeit, amelyben az általános emberi érzések és gondolatok, dallamok és hangzatok ősi tisztaságú forrásait találta meg. Eljutott a modern világ, a technikai civilizáció, a nagyvárosi zűrzavar hullámverésébe is. Jelen volt a zűrzavarban, részt vett a munkában, hogy ez új valóság indulatainak, kínjainak és felmagasztosultságainak megfelelő kifejezésformákat kikovácsolja. Ezen
a területen is főként a zene alkotóművészeként tűnt fel, de nem csak a zenére figyelt. Modern, útkereső és találó műveit sem érti igazán, aki csak valamiféle „új zene" felé törő művész kísérleteinek tekinti őket. Bartókot örök emberi mondanivalók izgatták akkor is, amikor a kor legmodernebb öltözékében lépett színre. Színre lépett: a fordulatot nemcsak jelképes értelmében használom. Bartók zenéjében mindig van valami látomásteremtő erő. Szakemberek körében közhely ez; de az elfogulatlan hallgató tapasztalatból is tudhatja: ez a különös, nehéznek minősített zeneszerző ritka hangulatteremtő erővel képes felidézni nemcsak egy estét a székelyeknél, egy kicsit ázottan hazaballagó embert, nemcsak arcképeket, éjszakai hangulatokat, de tájak, nyüzsgő sokaságok, táncoló párok vagy vonuló, támadó, védekező, menekülő tömegek látomását is. Persze nem a programzenék receptjére - bár nem teljesen hatásuk nélkül -, hanem a maga, az egész embert átélő, felidéző, alkotó módján. Vissza