Előszó
Részlet:
Harmadik napja tombol, tépi láncait a tömeg. Előbb csak dohogott, aztán dacolt. Most dühödt tengerként őrjöng, őröli fel a polgári királyság pillérintézményeit, a hivatalokat és a...
Tovább
Előszó
Részlet:
Harmadik napja tombol, tépi láncait a tömeg. Előbb csak dohogott, aztán dacolt. Most dühödt tengerként őrjöng, őröli fel a polgári királyság pillérintézményeit, a hivatalokat és a hadsereget. Mint az orkán, mely mindent magával sodor, ami menetirányba került, úgy sodorja magával a tömeg a katonaságot. Ahelyett, hogy szuronyélre hányná a tüntetőket, megejtve a boszorkányos februári napok bűvöletétől, melléjük áll, közéjük keveredik s kiforgatva kötelességtudásából velük üvölti: "Vive la reforme!" Már a háziezredekre sem lehet számítani. A kormány tehetetlen, az udvari méltóságok falfehéren néznek egymásra, mindegyik magatartásán a félreismerhetetlen felismerés: meneküljünk, a játszma elveszett.
Ott vannak együtt, a Tuilleriák fogadótermében, a polgárkirályság főméltóságai, a nagy tábornokok: Gérard, Bugeaud, Soult, az államférfiak: Thiers, Lamoriciére, Odilon-Barrot, Rémusat, Crémieux és a többiek, a végjelenetek tragikus pózában. Időnként megcsörrennek az ablaküvegek.
Most széttárul a nagy szárnyasajtó és belép a király, a körtének csufolt, valaha kövér és kedélyes, de egy idő óta érezhetően kedélytelen, megpudvásodott Lajos Fülöp. Nem szalonkabátban, kürtőkalapban és esernyővel, ahogy az élclapok ábrázolni szokták, hanem teljes katonai pompában, mellén összes rendjeleivel. Rogyadozó térddel - nyolcvanadik éve felé jár - cerclet tart (ez inkább mimika, mint konverzáció), majd asztala mögé vonul és azt mondja:
- Nem értem.
Mit nem ért?
Vissza