A család tanácsadója

Előszó

Részlet a könyvből:

A családalapításnak háromféle oka van: érzelmi, erkölcsi és anyagi (gazdasági). Ezen az alapon épül fel a család élete és ebből következik hivatása is. A háromféle nézőpont egymással olyan szorosan összefügg, hogy elválasztani lehetetlen, mégis megpróbáljuk sorra venni őket.
A család érzelmi alapja és élete.
Megszeretek valakit, mérlegelem testi és lelki tulajdonságait és úgy érzem, jó volna vele együtt élni le az életemet. Ő is így érez. Házastársamnak választom és a házasságot megkötjük, kölcsönös rokonszenv és szerelem alapján. A rokonszenv a tiszteletet, becsülést is magában foglalja, különben baj, kiábrándulás lesz a meleg érzésből! Aki nem így, elsősorban érzelmi alapon köt házasságot, az magára vessen, ha boldogságot nem talál együttélésükben! A házasság nem könnyű dolog. Minden ember sok, sok tulajdonságával különbözik a másiktól, ez adja egyéniségét. És mikor két ilyen különböző egyéniségű, és különböző nemű ember összekerül, elkerülhetetlenek a horzsolódások, nézeteltérések. A két embernek éppen úgy egymáshoz kell csiszolódni, ahogy az összeillesztendő fákat összecsiszoljuk, mielőtt összeszegeznénk! Ez nem is baj, mert nincsen olyan tökéletes ember, akinek megártana, ha átalakul kicsit. Sőt, ez az egymáshoz való alakulás, csiszolódás a legszebb tulajdonságokat fejlesztheti ki mindenikben: önzetlenséget, áldozatkészséget, türelmet, fokozott munkakedvet, önérzetet, szerénységet. Az a fontos, hogy egyik se higyje: csak a másiknak kell alkalmazkodni! Világért sem. Éppen úgy kell a férfinek, mint a nőnek. Mennél jobban szeretik egymást, mennél jobbérzésű emberek, annál természetesebbnek tartják az egymás és szép együttélésük kedvéért hozott apró áldozatokat. Az természetes, hogy a nő nagyobb terhet vesz magára, mert a férfi legfeljebb életmódján változtat a házassággal, de a nőnek egész szervezete átalakul. A szerető férj türelemmel, jósággal segíti őt abban, hogy a csak önmagáért élő lányból anyaságra alkalmas, lehiggadt feleség lehessen. A házastársak egymást neveljék, de ez a nevelés ne legyen hangos, erőszakos, hanem szeretettől áthatott, jósággal teli versengés, hogy ki tud jobban kedvére tenni a másiknak! így nem is élettársunk nevel, hanem magunk neveljük magunkat az iránta érzett szeretettel, és azzal a jósággal, amit bennünk a szeretet és felelősségérzés váltott ki. Vissza