Előszó
Az ősember kétféle okból szedett magára ruhafélét: védeni akarta testét a hideg, nedvesség ellen, ahol pedig erre tán nem is lett volna szükség, ott ékességnek borította magára az elejtett vad bőrét, aggatta magára agancsait, vagy virágindát, madártollat, kagylót helyezett el testén.
Ahogy fejlődött az ember, úgy fejlődött vele a ruházkodása. De a két főelv, mely ruházatát megszabja, ma is ugyanaz maradt: célszerűség, mely az egészségi szempontokat is magában foglalja és jóízlés.
Célszerű az a ruha, mely gazdáját megvédi az éghajlat, időjárás kellemetlenségeitől, munkájában nem akadályozza és testének egészséges életműködését (lélegzést, emésztést, vérkeringést) nem zavarja.
Ízléses az a ruha, mely szépérzékünket kielégíti, nem bántja. Ehhez szükséges, hogy a ruha színe, formája, anyaga, szabása megfeleljen viselője korának, nemének, munkakörének, a helynek, ahol viseli, az évszaknak, az időjárásnak. Régebbi korokban még hozzátehettük volna a társadalmi állást is, mert akkor a jobbágy, polgár, lovag, főúr, mind más és más szabású, színű ruhát viselt, erre törvény kényszerítette. Ma ezek a határok elmosódtak és mindenki úgy öltözik, ahogy akar, ahogy telik neki. Így aztán mindenki maga is felelős azért, ha ruhája nem célszerű, ízléstelen, vagy nem odavaló, ahol viseli.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal