A civilizáció előtt

Előszó

Az őstörténet (prehistória) napjainkban válságát éli. A régészek világszerte ráébredtek, hogy az őstörténet nagy része - ahogy azt az erről szóló kézikönyvekben megírták - megbízhatatlan, sőt egy része egyszerűen rossz. Néhány hiba természetesen várható volt, hiszen a régészeti feltárások során elkerülő minden új leletanyag elkerülhetetlenül új következtetésre vezet. Ám ami bekövetkezett, az minden képzeletet felülmúlt. A fejlődés eredménye - amelyet még egy pár évvel ezelőtt is aligha lehetett előre látni - az lett, hogy azok az előfeltevések, amelyekre támaszkodva az őstörténetet tanultuk, örökre érvényüket vesztették. A múltról alkotott hagyományos elképzelésnek annyira megkérdőjelezésükre tett minden olyan kísérletet, hogy nélkülük rekonstruáljuk a múltat, "újrégészetnek" neveztek el. Az utóbbi időben számos hozzászóló olyan alapvetőnek nevezte az őstörténeti kutatásban lezajló "forradalmat", mint amilyen alapvető a tudományos gondolkodásban lezajló forradalom volt.
Valójában úgy tűnik, hogy az őstörténetben napjainkban végbemenő változások egy "új paradigma", egy teljesen új szemléletű gondolkodás felé való eltolódást jeleznek, amelynek létrejöttét az "első paradigmának", annak a létező váznak az összeomlása tette szükségessé, amelyben az őstörténészek felnőttek és a munkához szoktak. Európában az őstörténetünkre vonatkozó hagyományos elképzelések rendszere valójában a szemünk láttára omlik össze. A kérdés lényegének első pillantásra a kormeghatározás, tehát Európa különböző őskori építményeire, emlékeire vonatkozó időrendi keret megalkotása tűnik. Ám ahogy azt majd látni fogjuk, az alapvető nehézség sokkal komolyabb, és ez az őstörténeti múlthoz való egész viszonyulásunkból fakad. Kiderül, hogy ami Európa őstörténeti kronológiájában kezdetben csak egy kis következetlenségnek tűnt, az a régészeti elmélet egészében meglévő komoly hiányosságról árulkodik, aminek viszont már súlyosabb következményei vannak. Vissza