Előszó
Részlet a kötetből:
A magyarság mai helyzete és a történelem-tanítás feladata.
Oktatásunk középpontja a jelenlegi tantervben az irodalom és a történelem. - Még a gimnázium is feladta évszázados hagyományait, mikor a történelmet, - mint tantárgyat - a latin elé helyezté.
E tantárgyközi helycserének értelme és oka korunk szörnyű válságában keresendő, célja pedig épen nem más, mint az, hogy a vajúdó jelen és a szokottnál is ködösebb jövő rémei elől, a jelen szorongó embere, az aggódva féltett sarjadó nemzedéket - mint annyiszor, úgy most is - „az élet tanítómesteréhez" küldje bölcsességért, jövőbelátásért és megnyugvásért! Szóval elemiveszélyre figyelmeztető harang-kongatás rejlik a történelmi-oktatás fontosságának hangsúlyozásában!
Ez a figyelmeztetés cseppet sem túlzott, ha a közelmúlt váratlan fordulataira, kétség és remény közötti borotvaél-kényszertáncaira emlékezünk! Az Általános utasítás (I. 67-68. 1.) kendőzés nélkül bevallja: „A történelemtanítás nem merülhet ki a mult eseményeinek rideg tárgyalásában, hanem ki kell terjeszkednie a jelenre is... a mult ismeretének csak akkor van értéke és fontossága, ha a jelent és a jövőt szolgálja"... stb.
A történelemtanár vállára itt nehezedik a többlet-súly: felelős a kezére bízott jövő nemzedék jellemének irányításán kívül, annak - a körülményeket történeti-gyökerükben okosan mérlegelni tudó - képességéért, tisztánlátásáért, megalkuvást nem ismerő, tudományosan tökéletesen felkészült határozottságáért, minden áldozatra kész elszántságáért is!
A történelemtanítás feladatát magyarságunk mai helyzetének adottságában a következő leglényegesebb pontok vázolásában kísérlem meg:
1. nemzetiségünk, fajunk;
2. társadalmi feladataink;
3. hivatásunk;
4. tárgyalásmód.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal