A cipészmesterség szakszókincse a rábaközi Mihályiban

Előszó

A különböző mesterségek, szakmák magyar műnyelvének, szakszókincsének az összegyűjtését régóta szorgalmazzák nálunk is illetékes fórumok. A Magyar Tudós Társaság már 1831 február 20-i első nagygyűlésén elhatározta, hogy összegyűjteti a tudományszakok műszavait, s hogy egy nagy magyar szótárt ad ki. A Társaság arra kérte tagjait, hogy a kézi mesterségek szavait "magoktól azok gyakorlóitól" (idézi Fábián Pál: Magyar Nyelv 1956 : 67) vegyék át. A felhívásnak lett foganatja, s többen is hozzáláttak a céhek és szakmák múlt- és jelenbeli szakszavainak a följegyzéséhez. Rendszeres gyűjtés azonban nem folyt. Szerencsére az az anyag, amelyet lelkes gyűjtők megmentettek a feledésbe merüléstől, gondozóra és kiadóra talált. A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Frecskay János, a MTA Nyelvtudományi bizottságának tagja, maga is fáradhatatlan gyűjtő, közzétette a Mesterségek szótára című hatalmas munkát, amely ötven iparág leírását, szakszókincsét (magyar-német és német-magyar szótári feldogozásban is) tartalmazza (a nagy mű füzetenként jelent meg; egybekötve 1912-ben látott napvilágot). Frecskay szótárába érthető módon nem került be minden szakszó. A mesterségek szakszavai ugyanis vidékenként változtak, s gyűjtők nem toborzódtak mindenütt. Frecskay tehát nem törekedhetett az egész magyar nyelvterület szakszókincsének az összegyűjtetésére és feldolgozására. Vissza