A cinkos

Fülszöveg

Ha egy regény élni akar
Harmadik regényemet, A cinkos-t 1974-ben kezdtem el Budapesten, és 1978 őszén fejeztem be New York-ban. A kézirat életrajza elég kalandos volt. Hozzá készült jegyzeteimet a házkutató hatóság 1974 októberében nem találta meg falusi munkazugomban, egy öreg asztal föl nem tűnő rekeszében, s ennek boldog felfedezése után muszáj volt visszatérnem a készülő regényhez, a kivándorlás aktuális terve pedig szétfoszlott a szemem előtt. Írtam mindenütt, ahol nyugtom volt, szobámban, kávéházban, köztéri padon, rejtegettem szénhalomban, bútorrésekben, de még Nyugaton is, mert tartottam tőle, hogy ezt a legfőbb javamat egy hosszú kéz elmarkolja az asztalomról. Ösztöndíjakból és könyveim jövedelméből két nyugodt évem lett Berlinben és New Yorkban, itt ért véget a regény egy utolsó szóval: Nem. Saját emlékeimen kívül tucatnyi idősebb ember, egykori politikai foglyok szóbeli elbeszéléseinek nagy hasznát vettem, örökség és feladat gyanánt hagyták őket rám. Vad idők, vad szembenállások, de a próza legyen nyesett és pontos. Amit addig megtanultam a hazai, barátságtalan történelemből, az helyet teremtett magának a könyvben, amelynek hazajövetelem után, 1979-ben egy gépiratos példányát a politikai rendőrség Demszky Gábor földalatti kiadónál megtalálta, s továbbította az ügyészségnek és a bíróságnak, az pedig megsemmisítésre ítélte, amiről engem hivatalos levélben értesített. A regény azonban számos nyelven, köztük magyarul is - 1989 előtt illegálisan, majd legálisan - megjelent. Vissza