A chanson bölcsője: a francia chanson

Előszó

"Franciaországban előbb-utóbb mindenből chanson lesz" - állította a jeles XVIII. századi francia színműíró, Pierre Augustin Caron de Beaumarchais (1732-1799), s szellemes mondása egyszeriben három, egymással összefüggő, egymásból következő igazságot tartalmaz. A francia társadalomra ugyanis (talán történelmének jobbára szerencsés alakulása miatt) erősen jellemző, hogy a legdrámaibb konfliktusok is végső soron derűs harmóniába oldódnak; a művészet, jelesül pedig a francia művészet fejlődésére vonatkozó általános törvényszerűség úgy érvényesül benne, hogy ami a kollektív, népi művészetből az évezredek során az individuális, "magas" művészetbe felszívódott, az - újdonsága múltán - visszakerül a közösség tulajdonába a populáris műfajokban; a francia zene fejlődéstörténete pedig azt mutatja, hogy a műzenének és a népzenének egyaránt legfőbb meghatározó eleme a melódia, ami a kezdetektől napjainkig a chanson egyeduralmát biztosítja a gall zenekultúrában (szinte a népzenében is).
E dolgozat szerzője ezen a ponton töredelmesen bevallja, hogy - jóllehet folytatott valaha (jobbára komoly) zenei tanulmányokat - nem hivatásos zenész, de még csak nem is zenetörténész. Képzettségére nézve filológus, aki meglehetősen sokat foglalkozott pszichológiával és szociológiával. Ezért ne lepődjék meg az olvasó, ha legelsőbben arra a kérdésre próbál válaszolni, hogy mi a chanson. Vissza