Előszó
Száz év
Kevés vagy sok, nézőpont kérdése. Az egyén szempontjából nagyon sok, hiszen több, mint három emberöltő. Történelmi léptékkel mérve azonban nem nagy idő. Nem akármilyen száz év van...
Tovább
Előszó
Száz év
Kevés vagy sok, nézőpont kérdése. Az egyén szempontjából nagyon sok, hiszen több, mint három emberöltő. Történelmi léptékkel mérve azonban nem nagy idő. Nem akármilyen száz év van mögöttünk! Ha csak a történelmi sorsfordulókra gondolok, azt kell mondanom, hogy ez a száz év töményen jelentette a nemzetnek, a városnak és az iskolának is a megpróbáltatásokat. Egy rendezett államforma összeomlását, majd a két világháborút, mindkettő után a menekült tanárok és diákok befogadását, az elpusztult javak pótlását, majd egy agyonszabályozott, az egyéni véleményt mellőző időszakot kellett átvészelni. A pedagógia vonatkozásában pedig főleg az utóbbi ötven év az állandó változások időszaka volt. A változásokat ma is naponta éljük, néha többet és gyorsabban, mint azt az iskola szeretné. A múlt század végén alakult ki az a társadalmi igény, amely Cegléden is kikényszeríttette az érettségit adó középiskola, a gimnázium létrejöttét. Nem volt egyszerű dolog, annak ellenére, hogy a városi gimnáziumok alapítása a századfordulón országos jelenség volt. A helyi ellenzőkkel meg kellett küzdeni a jövőt jól látóknak. Hála és tisztelet az alapítóknak, akik látták, hogy a polgárosodás érdekében egy érettségit adó gimnáziumra van szüksége Ceglédnek és környékének. Ha nincs Dobos János, aki vagyonát adta az intézmény létrejöttéért és Gubody Ferenc polgármester, aki végigharcolta az alapítás nehézségeit, valószínű, hogy később jött volna létre ez az iskola. Köszönet illeti az iskola mindenkori fenntartóit, elsősorban a várost. Többször volt az iskola működtetője a megye, de a város lakossága mindenkor sajátjának tekintette ezt az intézményt. Köszönet és hála mindazoknak, akik a 100 év alatt segítették az iskolát, a diákokat, a tanári kart. A segítség olykor alapítványok létrehozásában, támogatásában jelentkezett és jelentkezik, de sokszor segítség az egyszerű dicséret vagy figyelmeztetés is. Köszönet a szülőknek, hogy mindig bíztak és bíznak a pedagógusokban. Tudom, ők legféltettebb kincsüket, gyermekeiket bízzák az iskolára. Köszönet mindazon volt diákoknak, akik nem szakadtak el az alma mátertől, és tehetségüktől, helyzetüktől, hollétüktől függően segítik volt iskolájukat. A 100 év alatt több száz tanár, pedagógus tanított az intézetben. Nélkülük, munkájuk nélkül nincs iskola, nincs eredmény, nincs az, amire büszkén gondolnak vissza az öreg diákok. Köszönöm fáradságos munkájukat.
Vissza