Előszó
Részlet a könyvből:
A MUNKÁVAL SZERZETT RÚBEL
(Gruzin népmese)
Élt valahol a világon egy kovács. Volt egy fia, egy olyan lajhár, hogy nem akadt párja sehol a világon. Hiszen még egyetlenegy hatost sem szerzett munkával, ámbár már húsz évet megélt. Pedig erős volt, egészséges, de semmi mást nem tudott, csak enni, meg inni és hencser égni.
Így élt és ette apja kenyerét. De telt-múlt az idő, apja megöregedett és már nem volt ereje, hogy a kalapácsot forgassa. Lefeküdt az öreg, érezte, hogy a halál közeleg.
Magához hivatta a fiát és így szólt hozzá:
- Nem tudom, hogy kire ütsz. Nem ütsz a mi fajtánkra, te lomha. Én egész életemben a munka barátja voltam, ezt az egész gazdagságot kezem munkájával szereztem, te pedig még egy rubelre sem tudsz szert tenni.
- Egy rúbelt szerezni, az nem nagy dolog, - szólt a fiú.
- Menj és dolgozz - szólt az atya. - Hogyha szerzel munkával egy rúbelt, egész gazdagságomat reád hagyom örökségül. De ha nem szerzel, akkor még egy rozsdás szöget sem kapsz tőlem.
Mit lehet itt tenni? A lajhár szeretné az örökséget megkapni, de dolgozni rest. Nem tréfadolog egy egész rúbelt megkeresni, amikor születése óta még egy kopejkát sem szerzett.
Azonban atyjával nem szállt vitába, mert amit az apja mond, azt meg is követeli. Az atyai szó olyan, mint ai kőhegy. A kőhegyet sem lehet helyéből elmozdítani és az atya szavát sem lehet megváltoztatni.
De az anya megsajnálta a fiát. Mert akárhogy is, mégis csak az ő édes fia.
S ezért így szólt hozzá:
- Idefigyelj, fiacskám. Adok neked egy rúbelt, menj mulass estig, s este aztán gyere haza, tégy úgy, mintha munkából jönnél és add oda atyádnak a pénzt.
Vissza