A büszke Orinoco

Előszó

Részlet a kötetből:

Miguel ur és két társa.

- Nem tudom, uraim, igazan nem tudom, mint érhessen igy véget a vitájuk, - szólt Miguel ur, csillapítani igyekezvén a két felhevült ellenfelet.
- Nem is ér az véget, - felelt Felipe ur, - legalább ugy, semmi esetre sem, hogy én a nézetemet a Varinas úrénak föláldozzam.
- S hogy én az enyémet a Felipe úrénak behódoltassam! - erősködött Varinas ur.
Három teljes órája vitatkoztak már, még pedig a legcsekélyebb engedékenység nélkül, a konok tudósok egy az Orinocóra vonatkozó kérdés felöl. Arról volt szó, hogy Dél-Amerikának e híres folyama, Venezuela fő viz-ere a falső futásában megtartja-e vájjon keletnyugati irányát, mint azt a legújabb térképek feltüntetik, nem érkezik-e inkább délnyugat felől, amely esetben a Guaviare, vagy az Atabapo nem tekinthetők többé mellékfolyóinak.
- A tulajdonképpeni Orinoco: az Atabapo! - mondta Felipe ur határozottan.
- Nem! A Guaviare az! - állította Varinas ur épp oly erélyesen. Miguel ur a modern geográfusok nézetét osztotta, akik azt vallják, hogy az Orinoco forrásai Venezuelának Braziliával és Britt-Guyanával határos részében erednek s igy kizárólag csakis Venezueláé az egész folyam. Erről azonban Miguel ur hiába igyekezett meggyőzni barátait; az urak különben még más, ennél nem csekélyebb jelentőségű kérdésben is ellenkeztek egymással.
- Nem, nem, - ismételte az egyik, - az Orinoco a columbiai Andeszekben ered és a Guaviare, amelyet csak mellékfolyónak méltóztatik elismerni, az bizony maga az Orinoco; e folyam tehát felső futásában columbiai, alsó futásában pedig venezuelai. Vissza