Előszó
Részlet a könyvből:
Mihó.
Dörög az ágyú Lengyelországban, a macsejoviczai véres csacsikon. A szegény, üldözött, belső viszályoktól szétszaggatott kengyel nemzet élet-halál harcot vív az...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Mihó.
Dörög az ágyú Lengyelországban, a macsejoviczai véres csacsikon. A szegény, üldözött, belső viszályoktól szétszaggatott kengyel nemzet élet-halál harcot vív az oroszokkal. Macsejovicza melleit, 1794. október tizedikén; a dicső lengyel nemzet temetése napján.
Ágyúk dörgése, trombitaszó, dobpörgés hangzik mindenfelé. Sűrű füstföllegek gomolyognak a tájon; a dombok között, a fehér falvak népe rettegve bújik el s várja kétség és reménység között a csata sorsát. Győzünk-e, vagy bukunk? Szegény Lengyelország!
Alig két-három óra járásnyira a csata színhelyétől, néma pusztaságban kedves, szelíd kis úri majorság áll: a Koralevszki-tanya. Egyik oldalról virágos és veteményes kert, másik oldalról árnyékos erdő fogja körül. Mellette csacsogva, susogva kis patak siet el kanyarogva, arra lefelé, délnek. Ki tudja, hová siet? Talán jobb hazát, békésebb, szabadabb hazát keresni ? Nem csodálnám. Ha annak a pataknak a vize is véres volna, attól a tömérdek lengyel vértől, amit az orosz fegyverek Macsejoviczánál kiontanak.
A tanya nagy csöndességét csak a messziről hangzó ágyúk bömbölése zavarja meg. Két gyerek hallgatja azt ott, a Koralevszki-kastély ajtajában, szívdobogva. Az egyik, a fiú, valami tíz-tizenkét éves lehet, a másik, a leányka, még annál is fiatalabb. A leány belékapaszkodik a bátyja karjába s megrezzen ijedten, valahányszor végigbömböl a tájon az ágyú érc-szava. Ráncosképü öreg cselédasszony van velük, egyedül.
Vissza