A budapesti Radiológiai Klinika

Előszó

Ahogy az idő homokóráján leperegnek az évek, úgy sárgulnak, morzsolódnak el azok a papírok, amelyek a budapesti Egyetemi Röntgenintézetnek, a Radiológiai Klinika és a radiológiai tanszék elődjének emlékét őrzik, írott dokumentumként egy olyan korszakból, amely mind távolabb került napjainktól. Kifakul emlékezetünk szövete és egyre kevesebb, vagy talán már nincs is élő tanúja a kezdeti időknek. 150 évvel azután, hogy a budapesti egyetem alapjait Nagyszombatban lerakták, és Pázmány Péter elültette azt a magot, amelyből kiterebélyesedett előbb a Budapesti Egyetem Orvosi Fakultása, majd az önálló Orvosi Egyetem, úgy tűnik, hogy helyes és szükséges is valamilyen formában megörökíteni a Radiológiai Tanszék elmúlt fél évszázadának eseményeit. A tanszék története ugyanis része az egyetem történelmének, és az egyetem múltja része a magyar kultúra múltjának. Ha az olvasó vesz magának annyi fáradságot és átlapozza ezt a könyvet, látni fogja, hogy radiológus elődeink milyen csodálatraméltó szívóssággal, mennyi gonddal-bajjal küzdöttek a radiológia elismertetéséért, többször a tanszék létesítéséért, fennmaradásáért, későbbiekben helyéért az oktatásban, az orvosképzésben, ismétlődően az elért eredmények megtartásáért, így például az egyetemi oktatásban, nem mindig sikerrel. Kitűnik az is, hogy a természettudományos felfedezések, főképp az atomfizika, a sugárzások megismerésének felgyorsulásával miképpen terebélyesedett és ölelt magához egyre nagyobb területeket a radiológia az orvostudomány, az Egyetem keretei között is annak következtében, hogy kifejlődtek olyan ágazatai, mint a radioizotóp-tudomány, a sugárvédelem, a daganatok komplex gyógyítása stb. Láthatja az olvasó, mennyire szükséges volt, hogy „cum vi, et saepe cadendo" a még most is érvényesülő centrifugális törekvésekkel szemben elfogadtassuk azt az elvet, miszerint az orvosi radiológiát művelni a radiológus hatásköre. Most, amikor az alapítás óta eltelt fél évszázadra tekinthet vissza a budapesti Radiológiai Tanszék, kötelességünknek éreztük ezzel a kötettel szerény keretekben megünnepelni azt a sok értékes munkát, amit a tanszék vezetői, orvosai és minden rendű-rangú tagjai fél évszázad alatt a köz érdekében eredményesen végeztek. Egyben köszönet is azoknak, akik segítségünkre voltak, különösen az 1965-75 évtizedben Zoltán Imre és Antoni Ferenc professzoroknak, az Egyetem ez időben tevékenykedő rektorainak. A kötetnek nem feladata, hogy történetírói részletességgel elemző áttekintést adjon az eseményekről. Inkább csak krónikása a múltnak, s ezért itt-ott a történet fonala megszakad. A hiányok oka a viharos évtizedekben elpusztult, vagy sohasem volt dokumentumokban keresendő. Feltalálható tanúk alig élnek, s ezért elkésett írás ez a kötet ebben a tekintetben. Mégis emléke, talán maradandó dokumentuma az elmúltaknak, s reméljük, bátorító útmutatás az utánunk következőknek. Vissza