A Budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium Évkönyve 1998-1999

Előszó

AZ ÉVNYITÓ ISTENTISZTELETEN ELHANGZOTT IGAZGATÓI BESZÉD Főtiszteletű Püspök Úr, tisztelt Vendégeink, kedves Diákjaink! Minden korszaknak megvan a kedvenc szava. Ha az utóbbi 10 évre vonatkoztatva szóstatisztikát készítenénk, minden bizonnyal a legtöbbet előforduló szó a kommunikáció, és ennek igei változata a kommunikál lenne. Napjainkban az emberek nem beszélgetnek, nem megmondják, nem közölnek valamit, nem leírják és megírják, hanem kommunikálnak. Ma már magára valamit is adó nyelviskola hirdetésében csakis kommunikáció központú oktatást ígér. Az általános iskolában nem beszédgyakorlat- vagy olvasókönyv van, hanem NYIK, amiben a K betű szintén a kommunikáció szót jelenti. Éppen most olvastam, hogy a jövő tanítói számára versenyt rendeztek, s 10 főiskola hallgatóinak a kommunikáció tanítása volt a feladata. Valóban ennyire fontos valami a kommunikáció? Szerintem IGEN. És igaz a kommunikációelmélet 1. fő tétele is: nevezetesen az, hogy „nem lehet nem kommunikálni." Többekben felmerülhet a kérdés, ha ez ennyire hozzánk tartozik, miért csak most beszélnek róla ilyen sokat. Nos, természetesen régen is az emberek érdeklődésének középpontjában volt, csak talán többféle szót használtak erre a szerteágazó jelentéstartalomra. Mert kommunikálni nemcsak azt jelenti, hogy a nyelv segítségével, beszéddel vagy írással közölni valamit a másik emberrel, hanem a testbeszéd, a mimika, a gesztusok, a testtartás, a ruha, a hajviselet mind-mind mondanak rólunk valamit: gondolatainkról, érzéseinkről, indulatainkról, legbensőbb énünkről árulkodnak, még hangkarakterológiánk és írásképünk is rólunk szól. Vagyis mi, emberek állandóan kommunikálunk, jelzéseket küldünk a másiknak, és fürkésszük, próbáljuk megfejteni környezetünk, kommunikáló partnereink jeladásait. Bizonyára mindenki számára meglepő, hogy a teljes emberi közlésrendszernek csak 7%-a szóbeli, 38%-át a hanghordozás, hangszín, a beszédtempó adja, és 55%-a a nem szavakkal történő közlés: viselkedés, mozdulatok, öltözködés, szemkontaktus. Erről szeretnék most beszélni. A kisebbek talán már egy kicsit fészkelődnek a padokban, s így kommunikálnak velem, küldik hozzám közléseiket, ők már unják ez a témát. A nagyobbaknak talán még leköti az érdeklődését, csak kissé lehajtott fejük mondja el nekem, hogy jár az agyuk közben, mi köze ennek az évnyitóhoz? Vissza