Előszó
Harmadik napja ünnepeljük iskolánk, azaz jogelődünk, a Ráskai Lea Leánylíceum és -gimnázium alapításának 75. évfordulóját, s ebből az alkalomból külön üdvözlöm most is megkülönböztetett szeretettel és tisztelettel az alapítással együtt induló I. osztályt, amelynek tagjai Fabó Irma ny könyvtáros szervezésében ma egyúttal saját, 67 éves érettségi találkozójukra is itt jöttek össze. Itt voltak ok az 50 éves jubileumi ünnepségen és a Markó utcai épülettől búcsúzásunk nehéz óráiban is. Ez a hűséges régi „Ráskais'' osztály az egyike azoknak az eleven kapcsoknak, amelyek az előd- és utódiskolát összetartják. De vannak más életerős kapcsolatok is, amelyeket azért is kell éppen itt és most tudatosítanunk, mert a mi iskolánk sorsa különösen hányatott volt: hét és fél évtized folyamán megváltozott háromszor a helye, egyszer a neve, sok ízben a jellege, évfolyamok jöttek-mentek, tanárok és igazgatók cserélődtek, az élet rendje szerint. Mi hát akkor az, ami állandó, ami a Ráskai Leát, a Kossuth Zsuzsát jelenti? Nem az utca, nem a kerület, nem a falak, nem a név. nem az örökmozgó tartalom, nem az egymást váltó emberek, nemzedékek. Legalábbis nemcsak ezek külön-külön. Más valami, jóval több jelenti az iskolát, az alma matert; az, amit mindez együtt jelent: a szellemiség, amely áthatja a falakon túl is az együtt szívott levegőt, amely éltet tanárt, diákot, szülőt, amely családokat, testvéreket, gyermekeket és unokákat vonz ellenállhatatlanul magához. A nyújtott és kapott tudás hatalma és emléke, az egész szellemiség, amelyet a két nagyszerű történelmi nőalak, a névadók helytállása, küldetésvállalása mindig érvényes példaként képvisel: magyarnak és európainak. "embernek lenni minden körülményben". Öröklődik ez, akárcsak a legféltettebb családi ereklye, amelynek őrzése, becsben tartása már nemzetifeladat is. 75 év, két emberöltő - rövid idő a történelem hosszú távlataiban. De a mi iskolánk 75 éve maga is sűrített történelem, sok-sok változásával híven tükrözi a nagy társadalmi-történelmi fordulatokat. Bármennyire fájt is elbúcsúznunk a szivünkhöz nőtt, de csak örökölt Markó utcai otthonunktól, bármennyire is azt tekintik magukénak 55 év osztályai, szimbolikusnak is látva u költözködést, azt kell mondanunk, hogy végre a sajátunkba érkeztünk, az újabb jubileumi évfordulóknak mar egy számunkra készült, modern iskolaépületben nézhetünk elébe, Óbuda egyik legszebb részén, sokkal egészségesebb, szinte természeti környezetben, a Kiscelli Múzeum és a budai hegyek lábánál munkálkodhatunk mar jövőnkön, adhatjuk át évfolyamról évfolyamra a ludas, a nemzettudat, az emberség, a hit ki nem alvó fáklyáját az utánunk jövőknek, a továbbfutóknak. Ehhez kívánok mindnyájuknak, valamennyiünknek, utódainknak is sok sikert, erői. áldást, békét1 E gondolatok jegyében nyitom meg ünnepi műsorunkat, a szép múltat idéző kiállításokat és a jubileumi osztálytalálkozókat.
Vissza