A boszorkány

Fülszöveg

A kötet három nagyszerű orosz író, Turgenyev, Dosztojevszkij és Kuprin egy-egy kisregényét ajánlja az olvasó figyelmébe. A múlt század végi orosz próza remekművét összekapcsoló közös téma a szerelem, a szerelmet megelőző, homályos sejtésekkel, epekedéssel teli, izgatott állapot, amelyet sosem felejt el az ember. Az első, az igazi, a tiszta szerelem romlatlan szenvedélye, az önfeláldozó, boldog önfeledtségbe ringató édes szerelem és a csalódásokkal, kétségekkel, féltékenységgel gyötrő, boldogtalanságot hozó, lelket megelőző szerelem.
Turgenyev líraian szép kisregényének kamasz hőse éppen átlépi azt a határt, amelyen túl nem fiatal fiú többé, hanem szerelmes férfi, aki egyszerre érzi a szenvedélyt és a szenvedést. Akit öl a bú, ha nincs a vágyott nő mellett, de a közelében sem lel nyugtot, akinek nem fog az esze, ügyetlen, tétova, akit gyötör a féltékenység, és önnön sutaságának, jelentéktelenségének tudata kínoz. Dosztojevszkij remekének ifjú hőse magányosan kóborol Pétervár utcáin, amelyek a fehér éjszakák varázslatos fényében fürdenek. Ilyenkor olyan fájdalmasan csodásak az éjszakák, amilyenek csak akkor lehetnek, amikor az ember fiatal. S bár elhagyott és sebezhető, de mégis reménykedve, ábrándosan kitárja lelkét, amely igaz szerelemre, mindent elsöprő érzésekre szomjazik.
Kuprin boszorkánya, Oleszja természetes, romlatlan bájával, lényéből áradó finomságával és őszinteségével ejti rabul a férfit, akit ezután láthatatlan szálak fűznek a lányhoz. Csendes és édes fájdalom lengi körül mesebelien varázslatos pillanataikat, s bár mindketten egész lényükkel vágyódnak egymás után, a másik legjelentéktelenebb mozdulatára, szavára, mégis sejtik, hogy szerelmük önfeláldozást kíván.
Ám ahogy Dosztojevszkij hőse mondja, az üdvösség egyetlen perce egy egész életre elég. Vissza