A boszorkány

Előszó

Részlet:

Régen nem voltam már szülőföldemen: Podoliában. A gyermekévek után az egyik német főiskolába iratkoztam be hallgatónak, ahol a tisztes, komoly professzorok és a kevésbbé tisztes főiskolai diákélet befolyása alá kerültem. Mindezek dacára nem mosódott el lelki szemeim előtt kedves, régi szülőföldem képe sem, ahol gyerekségem játékos idejét töltöttem. Oh hányszor gondoltam a szülőföldemre és a szegény poros vidéki városkára, amelyben születtem, amelynek mezőin oly sokszor csatangoltam és gyakran suhant el előttem mint tűnő árny a mélyszemű halálos nyugodtságú halastó, amelynek partján, ha fáradt voltam, megpihentem; de mindenek előtt a komorfalu kolostori iskola vonalai rajzolódtak ki előttem a potrohos dominikánus páterekkel, akik hol szép szóval, de gyakrabban ütlegekkel vezettek be a betűvetés és a számolás művészetébe. Ha mindezekre gondoltam, mindig különös érzések vettek rajtam erőt, amelyeket nem tudtam pontosan szétválasztani, mert a mélabúsak egybeolvadtak a derűs érzésekkel. Azután egy kedves, dacos gyermekarc jelent meg előttem, amelynek vonásait oly jól ismertem: a barna hajfürtöket, amelyek olyan kúszán omlottak a homlokra, a kének cikázó szemeket és a pajkos ajkakat, amelyek nevetésre görbülve ujságolták nekem: "Marcellinus pátert bezártam a cellájába. Estig senki sem jön a folyosóra, addig az öreg lakat alatt lesz. Gyere most már velem, a kápolna mellett levő fáról leszedhetjük az érett szilvákat!... Elképzelem a kövér páter milyen hasztalanul fog dübörögni és kopogni a bezárt börtöne ajtaján..." Vissza