Előszó
Igazi vár ez, erős, sok régi ágyúgolyóbist is magában hordó falakkal, bástyákkal, s a kaput őrző, karcsún magasra nyúló tornyok között, a várudvar kapuja fölött fenyegető súllyal függő, félelmetes...
Tovább
Előszó
Igazi vár ez, erős, sok régi ágyúgolyóbist is magában hordó falakkal, bástyákkal, s a kaput őrző, karcsún magasra nyúló tornyok között, a várudvar kapuja fölött fenyegető súllyal függő, félelmetes pallossal. Másrészt mindez - a domboldalra felkúszó, rafináltan változatos kert ölelésében - mintha csak játék lenne: a falakon, a falak előtt álló, fekvő, a fal nyiladékaiban föltűnő nagyranőtt vagy apró szobrok alig számbavehető sokaságával, falképekkel, itt-ott elszórt kis domborművekkel, címerekkel, feliratokkal, néha váratlanul a látogatók lába alatt, a folyosók, átjárók, termek, lépcsőföljárók pádimentumán is fölcsillanó színes mozaikdíszekkel.
A vár építője és a szobrok alkotója, Bory Jenő a 19. század végének volt valódi gyermeke. 1879-ben született Székesfehérvárott, egy sokgyermekes iparos családban. Édesapja a város jónevű polgára, kiváló géplakatosmester, fontosnak tartotta fia taníttatását. A helyi főreáliskola elvégzése után - előbb Fehérvár városának ösztöndíjával, később állami ösztöndíj segítségével - a budapesti József Nádor Műegyetemen szerzett műépítész diplomát. Az önkéntes katonai szolgálat letöltése után a későbbi Képzőművészeti Főiskola elődjében, a Mintarajziskolában szobrászatot tanult, de közben Székely Bertalannál ismerkedett a festés és rajzolás mesterségével is. Két év után Stróbl Alajos Szobrászati Mesteriskolájában folytatta és fejezte be művészeti tanulmányait. Közben, állami ösztöndíjjal, Német- és Olaszországban is módja volt hosszabb tanulmányútra. Carrarában testközelből és a gyakorlatban ismerhette meg a márványszobrok készítésének technikai fogásait.
Bory Jenő Stróbl Alajos mellett nemcsak a szakmát, mint olyat sajátította el, nemcsak a valóságnak mestere egész munkásságát meghatározó, barokkos romantikájú, de mindenkor természethű megközelítését, hanem egy életre szólóan magáévá tette az ő játékos, ízig-vérig a 19. század végének akkori általános életérzéséből táplálkozó, a régmúlt századok fényét, dicsőségét múlhatatlan nosztalgiával idéző szemléletét is. Talán a Bory-vár ötlete sem született volna meg a Stróbl Alajos műhelye körül, az Epreskertben megvalósított, - egyébként részben még ma is látható - szobrokkal díszített, varázslatosan múltidéző, „történelmi'' környezet inspiráló emléke nélkül.
Vissza