A bolygó zsidó I-V.

Előszó

Szibéria keleti határán az Ulikin-fok két vége között zöldes vonal látható, rajta lassan tovahaladó nagyszerű fehér jégtorlaszokkal. Ez a Behring ut.
Az ut másik oldalán, Észak-amerika legvégső határán, a Walesi herceg után elnevezett fok gránit-tömegei emelkednek.
Ez a sivatag nem tartozik a lakható világhoz. A szörnyű hideg éghajlat alatt a kövek pattogva zúzódnak darabokra, a fák szétrepednek, a talaj megszakad és a hasadékokból jégdarabok repülnek szerteszét.
A köd és vihar e sivatagában, amely méltán nevezhető az éhség és halál birodalmának, emberi lény nem tartózkodhat és a havon, mely a szárazföldnek a Behring ut által elválasztott legvégső határait fedi, mégis emberi lábnyomok láthatok.
Az amerikai oldalon apró és könnyű lábnyomok női lényt sejtetnek. Nagyobb és mélyebb lábnyomok a szibériai oldalon férfi lépteire emlékeztetnek. Ő is a Behring ut felé tart.
Azt hihetné valaki, hogy ez a nő és ez a férfi, akik az ellentétek végletéből a világ széléhez jutottak, a viszontlátás reményével élnek. Viszontlátás e két világrészt elkülönítő tengerszoros felett!...
Még feltűnőbb, hogy a férfi és a nő irtóztató vihar közepette haladnak át e szörnyű sivatagon. És e tomboló viharral, mely nagy és erős fákat szakit ki tövestől, felborítja a jéghegyeket és azokat velőtrázó mennydörgések között hajtja egymásra, kitartóan dacolt a két vándor. Egyetlen percre sem hagyták el a kitűzött irányt, amint azt egyforma, egyenes és határozott lábnyomuk mutatja.
Kicsoda ez a két lény, ki a természet rázkodtatásai és tombolása közepette oly nyugodtan tovahalad? Vissza