A bölcsesség szeretete

Előszó

Részlet a könyvből:

A BÖLCSESSÉG SZERETETE

Én filozófus vagyok! Ez a bemutatkozás több mint 2500 évvel ezelőtt, az ókori Görögországban hangzott el először. Aki bemutatkozott, öntudattal vállalta kijelentésének értelmét. Akinek bemutatkozott, az magyarázatot kért, mert nem értette, mit is jelent ez az új kifejezés.
A válaszból megtudta, hogy a filozófia a bölcsesség szeretete, a bölcselet. A filozófus pedig az, aki a bölcsességet kedveli, a bölcselő.
Az ókori görögök szerint a bölcsesség az istenek ajándéka, és csak a kiválasztottak kapták meg, mint kiemelkedő emberi erényt. A bölcsesség távolról sem korlátozódik csak a tudásra, ismeretre vagy valamilyen tudomány művelésére. Sokkal többet jelent, az emberek többsége számára megismerhetetlen, megfoghatatlan tudás megértését. Az ókori görögök véleménye szerint a bölcsesség megköveteli, hogy a filozófus magatartása tiszteletre méltó legyen. A filozófusnak törekednie kell a szellemi és az erkölcsi tökéletesedésre, hogy elérje a bölcsességet, és az emberek elfogadják tanításait. A bölcsesség megszerzése feljogosítja a filozófust, hogy az emberek által ismert dolgokat és jelenségeket megítélje, de nem a köznapi ember módjára. Az emberek többsége lépten nyomon olyan jelenségekbe ütközik, amelyeket - úgy érzi - jól ismer. A jelenségek lényegét általában még csak nem is sejti. A filozófus a dolgok és jelenségek alapjainak megismerésére és megértésére törekszik. Az egyetemes megértés alapján ítéli meg a dolgok és jelenségek lényegét. Mi az ember?, mit tettünk?, honnan jöttünk?, mi az élet értelme?, milyen a világ? - ilyen kérdésekre keres igaz választ a filozófia.
A kérdéseket már jóval a görögök előtt is feltették, és válaszoltak is rájuk.
Az ember egyik legősibb tulajdonsága, hogy ösztönösen vágyik az igazság megismerésére. Az ember el akar igazodni a végtelennek tűnő térben és időben. Az öt nyugtalanító kérdéseire minden korban megfogalmazta a maga válaszát, és ahogy tökéletesedett a szellem, úgy módosultak a válaszok is.
Az ember az egyetlen olyan élőlény, amely már nemcsak egyszerűen létezik a természetben, nemcsak elfogadja a természet adta javakat, hanem a munkafolyamat révén közvetlen kapcsolatba kerül vele. Csak az emberre jellemző, hogy kialakul tudatos kapcsolata a környezetével. A természetet céltudatos munkájával kényszeríti arra, hogy azt nyújtsa neki, amire szüksége van. Szükségleteinek megfelelő, hasznos termékeket állít elő.
Az ember közösségi lény, így aztán a természettel kialakult kapcsolata mellett a világban betöltött helyét a többi emberrel létesített viszonya is meghatározza. A munkamegosztás biztosította, hogy egyéni munkájával hasznos tagja legyen a közösségnek. Az alapvető munkamegosztás az állattenyésztés és a földművelés, a kézműipar és a földművelés, a termelés és a termékek cseréje között alakult ki. E munkamegosztás mellett, már a kezdet kezdetén kibontakozott a fizikai és a szellemi munka közötti elkülönülés.
Bizonyos ,,titkok" tudása ismerője számára már az ősközösségi társadalomban különleges helyet biztosított. Vissza