Előszó
Lemerülve a magyar történet-írás legmélyebb rétegeibe, felajzanak a gondolatok:
„Vajjon igaza van-e a gyűlölettől tajtékzó szájú ellenség gálád vádjának, hogy magyar faj egyáltalában nincs, csak...
Tovább
Előszó
Lemerülve a magyar történet-írás legmélyebb rétegeibe, felajzanak a gondolatok:
„Vajjon igaza van-e a gyűlölettől tajtékzó szájú ellenség gálád vádjának, hogy magyar faj egyáltalában nincs, csak magyar nyelvet beszélő néptöredékek?"
Mert valóban alig van rajtunk kívül még egy nép a világon, amelyik annyira közömbös volna történelmének hősi kora iránt, mint amilyen közömbös a magyar.
Bizonyos, hogy vannak népek, amelyek - más kárán felhízlalódva - csak úgy suttyómba lopták be magukat a történelembe és minden átmenet nélkül számottevő tényezőivé váltak a népek közösségének, de még ezek is mesterségesen költenek maguknak hősi-kort, hogy életjogaikat - még mások rovására is - elismertessék a többi népekkel. Csak mi, magyarok, - akik az élethez való jogainkat vérrel harcoltuk ki magunknak és akiknek hősi kora határozottan a legszebbek közül való, - mi futunk el közömbösen nagy őseink hősi küzdelmei mellett.
Megölték lelkünket a török hódoltság alatt s elsorvasztotta nemzeti öntudatonkat a négyszázéves rabiga.
Szeretném felrázni a közönyt e munkámmal, szeretném serkenteni az akaratot a magyar hősi kor iránti érdeklődés felkeltésére és felajzani a képzeletet e hősi kor elképzelésére és megbecsülésére.
Jöjj hát olvasó, szívjunk egy kis ősi levegőt s levetvén értelmünkről a közbeeső kultúrszázadok porlepte köntösét oltsunk magunkra képzeletben párducos kacagányt s nyargaljuk be fantázia paripánkkal ősapáink vérborította harctereit s épüljünk keményivású cselekedeteikből, de olyaténképpen, hogy ez épülésből tovább építeni is képesek lehessünk...
Vissza