A birodalom markában 1944-1948 (dedikált példány)

Előszó

Korchmáros Istvánnal két évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba, amikor egy, a Nemzetőrséggel kapcsolatos kéréssel fordult a Hadtörténelmi Levéltárhoz. Válaszunkra küldött levelében megírta, hogy levente korú nemzetőrként Budapest bekerítésekor, 1944. december 30-án esett szovjet fogságba. Megemlítette azt is, hogy a szovjet hadifogságban eltöltött négy év emlékeit epizódszerűen leírta, és néhány részletet csatolt is leveléhez. Már ez a néhány részlet is megragadott. Korchmáros István írása némileg eltért a „hagyományos" hadifogoly-visszaemlékezésektől. A hadifogság mindennapjait leíró epizódokban a hadifogoly-élet nyomorúságán, sivárságán is átüt a szerző életigenlő gondolkodása, amely a legnehezebb körülmények közt is meglátta a humoros pillanatokat, és megtalálta azokat a dolgokat, amelyek segítettek elviselni a család, az otthon távollétét, az állandó bizonytalanságot. Úgy éreztem, hogy Korchmáros István írásában ott van az a kulcs, amelynek segítségével talán megérthetjük, hogy lehetett „a Birodalom markában" élni, és túlélni ezeket az éveket. Az I. világháború után egy kétkötetes reprezentatív könyv jelent meg a magyar hadifoglyok történetéről. Második világháborús sorstársaik életének, szenvedéseinek hasonló feldolgozásával még adós a történettudomány. A háború utáni évtizedekben nem volt „időszerű" a hadifogoly-irodalom. Politikai okokból nem volt tanácsos bolygatni azt a kérdést, hogyan éltek a megszálló hatalomból szövetségessé vált Szovjetunió táboraiban a magyar hadifoglyok tízezrei. A hazatérő szerencséseket is arra intették barátilag, ne nagyon beszéljenek arról, amit a Szovjetunióban tapasztaltak. A történészek sem az államtól, sem társadalmi szervezetektől nem kaphattak megbízást a történtek feldolgozására. Igaz, dokumentumok se nagyon álltak rendelkezésre. Ha egyáltalán léteztek ilyenek, azokat a szovjet levéltárakban a magyar kutatók számára hozzáférhetetlenül őrizték. A több százezer magyar hadifogolynak az életben maradásért folytatott küzdelmét, a táborok belső életét, a foglyok gondolkodását, fogságbeli tapasztalatait, a fogva tartó hatóságok és a foglyokkal kapcsolatba kerülő szovjet lakosság magatartását csak a túlélők visszaemlékezései alapján ismerheti meg az utókor. Éppen ezért arra kértem a szerzőt, gyűjtse össze egy csokorba a hadifogsággal kapcsolatban már korábban papírra vetett élményeit vagy azokat az epizódokat, amelyeket ugyan megőrzött szívében, emlékezetében, de még nem írta le őket. Vissza