A Bethlen Gábor Kollégium évkönyve 1997-2001 (dedikált példány)

Előszó

„Tudom: Te megint adsz nekem. Adni fogsz, ahogy adsz 300 éve mindenkinek: férfiasságot ifjúságában és ifjúságot öregségében. így újulnak meg benned, mint örökké változatlan, áldott őstalajban az egymásra növő erdők, nemzedékek nemzedékek után" (Sípos Domokos)
Konokságunk a Sütő András-i gondolatok körül forog: „Mondod-e még? Mondom! Mondod-e még? Mondom!" A hajdani Bethlen Gábor Kollégiumból lesz-e valaha majdani Bethlen Gábor Kollégium? Makacsságunkban hajthatatlanok vagyunk. Még mindig és mindig reménykedünk, hogy lesz. Még akkor is, ha ma is nagyon nagy a kicsinyhitűek tábora, akik számára a „Bethlen-szellem" nem más, mint utópia, régmúlt korok és véndiákok fantáziája, akik a reményvesztett mában, nemhogy másban, de önmagukban sem bíznak.
Mi, a bizakodók, az optimisták is tudatában vagyunk annak, hogy 379 esztendő alatt sokat változott a Kárpát-medence népessége, megváltoztak az arányok, az erdélyi magyar kultúrközpont ma már nem Gyulafehérvár és Nagyenyed. Számításba kell vegyük a demográfiai hullámvölgyet a családok elbizonytalanodásából származó „egyke" következményeit.
Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a Bethlen Gábor Kollégium, ennél nehezebb időket, pusztítóbb viharokat is átélt: tatárjárást, 1704-ben Tiege ezredes embert, kultúrát, iskolát nem kímélő rombolását. 1848 Nagyenyeden és a kollégiumon is pusztító tűzként vonul végig. Az első és a második világháború, a szocialista diktatúra mély sebeket hagyott nemcsak a kollégium épületein és könyvtárán, hanem a gondolkodásmódon is. Bizony sokszor elhagyatottaknak, bizonytalanoknak és kicsinyhitüeknek éreztük magunkat. Sokszor ma is így érezzük.
Akkor mégis miből merítünk erőt? Miért merünk bizakodóak lenni? Mert eszünkbe jut Bethlen Gábor fejedelem iskolaalapító üzenete: „Teremteni kell itthon egy erdélyi Heidelbergát, megékesíteni tudós professzorokkal, és gyűjteni köréjük nagy számmal tehetséges és tanulni vágyó, igyekvő ifjakat - legjavukat kiválasztani a társadalom és a közélet szolgálatára."
Eszünkbe jut a Sütő András által ránk bízott tűzfelelősi hivatásunk, az, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy a tűz, - amit Bethlen Gábor, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós, Körösi Csorna Sándor, Szász Károly Barabás Miklós, Berde Mária, Áprily Lajos, Sütő András reánk hagyott - kialudjon. Vissza