Előszó
Részlet a könyvből:
Functionális szempontból a légzőszerveken három rész különböztethető meg:
1.a légutak: a külső levegőt a légzőfelületre vezető csőrendszer;
2. a légzőfelület: alveoláris struktúrává tömörült légzőhám és kisvérköri capillarisok;
3. a légzőszervek váza:
a) külső váz: csontos-izmos mellkas, amely a légzőmozgásokat végzi;
b) belső váz (interstitium), amely a tüdőben reticuláris és rugalmas rostokból, a bronchusokban ezenkívül még simaizmokból és porcokból áll;
c) a mellkast belülről és a tüdőket kívülről befedő mellhártya. Légutak. Az orr-garat-gége-légcső-hörgők csőrendszerének légtartalma kb. 140-200 ml. Holt térnek szokás nevezni, mert az ezt kitöltő levegő mennyisége nem jut érintkezésbe a légzőfelülettel, tehát nem vesz részt a légzésben. Ennyi mindig visszalégződik.
Az orron áthaladó, a melléküregek levegőjével keveredő levegő felmelegszik (a kagylók úgy viselkednek, mint a radiátorlemezek), párában gazdagabb lesz, örvénylése közben a nedves nyálkahártyára durvább portartalma lerakódik, kicsapódik, és így a légutakon lefelé haladva, a légzőfelület számára mintegy előkészítődik. A száj csak szükségútja a légzésnek (tágabb kapu).
A szájgarat közös útja a levegőnek és a táplálóknak. Nyeléskor a légutakat a táplálóktól reflex-automatismus útján az orrgarat felé a lágyszájpad, a gége felé a gégefedő zárja el. A garat rendkívül bő nyirokszövettel rendelkezik (Waldeyer-féle lymphatihus torokgyűrű), melynek fő részei: a tonsilla pharyngea, tubaria, palatina, linguális.
A gége a légutakat két részre osztja: felső (orr, melléküregek, garat) és alsó (trachea, bronchusok) légutakra. A légutak legszűkebb teljes keresztmetszete a gégében a hangrés (rima glottidis). A hangszalagok állásuk szerint különböző szűkületet képeznek, és ellenállást jelentenek légzéskor a légáram útjában. Szűkületen, szűk résen kellő nyomással átáramló levegő örvényképződés által rezgésbe jön, hangot ad. Ez a sípoló hang keletkezhet bárhol a légutakban, ahol szűkület támad. Physiologiásan akaratlagos innervatióra keletkezik hang a gégében, a hangszalagok megfelelőre beállított tágassága mellett, amelyet azután a felső légutak és a száj rezonátorként óriási mértékben befolyásolnak. A légutakban bárhol támadó pathologiás szűkület esetén, hangadás akaratlagos innerválása nélkül maga a légzés is ad hangot (stridor). A levegőbe került izgató anyag hatására a hangszalagok görcsösen összehúzódnak (védekező reflex), és megakadályozzák lejutását a tüdőbe. Többnyire már előbb a lágyszájpad is elzárja az orrgaratot, és védi a gégét.
A trachea átmérője kb. 17 mm, hossza kb. 12,5-15 cm. Az angulus Ludovici magasságában jobb és bal főbronchusra oszlik. A jobb főbronchus kissé tágabb, és meredekebben ágazódik le a tracheából, mint a bal. A jobb főbronchus tehát inkább a folytatásába esik a tracheának, ezért a hangrésen átjutott idegen test az esetek több mint háromnegyed részében ebbe jut bele. A jobb főbronchus valamivel közelebb fekszik a hátsó mellkasfalhoz, ezért a mellkas meghallgatásakor a jobb interscapuláris tér felső egyharmadánál hallható bronchiális színezetű légzés physiologiás.
Vissza