A béke

Előszó

A béke. Ennek a könyvnek a címe nemcsak azt jelöli meg, ami immár valamennyi európai nép leghőbb vágya, hanem rámutat a háborúból kilábolt nemzetek gyötrő szükségletére is.
Mennyire messze vagyunk azonban meg a békétől!
Egy millióval több ember áll fegyverben, mint a háború előtt, jóllehet a legyőzött népek leszereltek. Ebben a megállapításban valami mély irónia rejlik. Ez tehát a béke?
Miért fegyverkeznek a győztesek a fegyvertelen államokkal szemben? Miért követelnek biztosítékokat, egyezményeket? Miért beszélnek újabb szövetségekről?
Nem nehéz megfelelnünk ezekre a kérdésekre.
Mindenki öntudatában ott él a bizonyosság, hogy azok a békék, amelyeket az erőszak kötött, nem maradandóak. Azt hiszik és biztosra veszik, hogy a legyőzöttek nem fognak megnyugodni. Nincs hadseregük, nincs tüzérségük, nincsenek repülőgépeik: ám azt mondják, hogy lelkükben nem szereltek le. A lelkeken nem lehetséges ellenőrzést gyakorolniok a katonai szakértőknek. Annyi szövetségesközi szakértői bizottság közül, amelyek oly hosszú időn keresztül be fogják még rajzani a legyőzött országokat s közben hallatlan fényűzést fitogtatnak, egyik sem tudta és semmiféle bizottság sem tudja lemérni a lelkek ellenálló képességét.
Valóban igaz. A lelkek nem szereltek le s holnap sem fognak leszerelni. Egy nép magára vállalhatja a nyomorúságot és beletörődhetik minden nélkülözésbe, de sohasem mondhat le méltóságáról és becsületéről, hacsak nem akar öngyilkos lenni. Vissza