A befejezetlen mondat I-III.

Előszó

A kemény hideg miatt már kora este kiürültek az utcák, s minthogy a nagyobbrészt új épületekben egész emeletsorok még üresen, eleve fénytelenül álltak, a lakott szobákban pedig a redőnyök visszatartották a belső lámpafényt, míg odakünn a ritka utcai gázlámpák közül csak minden második égett, s gyenge fényüket vastagon bebugyolálta a köd, a Csáky utca sötéten és használatlanul terült el e decemberi estén, mint egy vágány, amelyet leállítottak a forgalmi hálózatból. Kocsi vagy emberi léptek kopogása nem hallatszott, csak a kövezet kockái között ropogott olykor a fagy, a köd pedig, mely a piszkos, fekete havat folytatta felfelé finomabb alakban, sűrűn belepte a házfalakat, a lámpásokat s a kapuk és ablakok kiszögelléseit. Tíz lépésnyire nem lehetett ellátni. Egy-egy keresztutca huzatában a köd helyenként meglazult, apró, szabálytalan alakzatokká bomlott, melyek virágos, szürke tapétaként vonták be a házfalakat, hosszú páfrányszerű nyúlványokkal - olykor elmozdulva, mint az elalvás előtti pillanatban a tapéta megrebbenő virágcsokrai. Helyenként - ott, ahol nem törte meg sarok - az utca egy elhagyott lakás hosszú előszobájává változott át, amelynek összes ajtói be vannak zárva, bútorait elhurcolták, a szállítómunkások is elhagyták már, de az utolsó égve felejtette a lámpákat. A hideg s a magány érzését még fokozta a tudat, hogy néhány utcával odább - a köd miatt nem lehetett látni az elválasztó házakat s a valódi távolságokat - a befagyott Duna jeges ágya húzódott párhuzamosan, hatalmas jég- és hótömegével, amelyből mint egy repülő lepedő szállt ki a hideg, míg mögüle a tudat érzékeny rétegein átsötétlettek az ismert, bár nem látott budai hegyek, s lejtőikről az elképzelt szél megállás nélkül görgette a ködöt a mélyebben fekvő Lipótváros felé. Egy-egy erősebb huzat olykor felkavarta a tapéta rajzát vagy teljesen leszaggatta a falról, s az üres előszoba hirtelen megnyúlt, s visszaváltozott az ismert Csáky utcává. A mennyezet is megtört egyhelyütt, mintha a valóság hirtelen megelégelte volna, hogy részt vegyen a hasonlatok otromba játékában, s a köd alacsony csipkéi fölött feltűnt a téli ég őszinte színével és a szikrázó csillagokkal. Vissza

Fülszöveg

"Több mint ezeroldalas regény olvasását fejezetem be; évekig olvastam, olyan mértékben, ahogy egy-egy fejezete elkészült. A művet nemcsak terjedelménél fogva tartottam rendkívülinek. Nagyobb irodalmi igénnyel írt regény régóta nem volt kezemben... A mű nem jelent meg, és alig van remény, hogy rövidesen megjelenjék. Túlságosan jól sikerült ahhoz, hogy nyomdába kerülhessen. Az írónak túlságosan sikerüt célját elérnie: azt, hogy hű lesz mesterségéhez, azt, hogy meg nem alkuvóan bátrat, azaz igazán irodalmit alkot... A regény nemcsak a legidőszerűbb társadalmi és lélektani kérdésekről nyújt hatalmas kompozíciót; tükre egyúttal egy sereg stílusproblémának is, a regényírás új útjainak. "
Illyés Gyula (1939)
"Déry víziójában két kompakt csoportra bomlik az emberiség: a kizsákmányolók és kizsákmányoltak csoportjára. A két emberfajta csak a térben érintkezik egymással, lelki értelemben minden csoport külön világot alkot, a másik csoport számára hozzáférhetetlenül... A regény a dubrovniki nyár s a bécsi munkásházak összelövésének epizódját kivéve elejétől végig Pesten játszódik. Abban az időben, amikor az uralmához görcsösen ragaszkodó magyar kormányzati rendszer vad rendőrségi terrorral fojtott csírájába minden forradalmi megmozdulást. A munkásság azonban nem hagyta megfélemlíteni magát. A nyomás éberen tartotta, szította dühét, válaszra ingerelte. A regény e küzdelem története, egyebek közt. A történet regényes, de részleteiben pontos, hiteles, autentikus. Autentikusak a figurák is. Mindegyik külön, mással összetéveszthetetlen személy. Proletárjai nem tömegemberek, hanem individuumok. Magyar prolik... Ez a gyönyörű regény harcias, mint az Iliász, és gyengéd, mint az Odüsszeia. Kívül csupa tüske, belül csupa bársony."
Német Andor (1947)
"Déry regényeit az emeli világirodalmi színvonalra, hogy rendkívüli ember-, probléma- és helyzetérzékenysége ugyancsak rendkívüli evokatív erővel párosul. Felvevőképességének érzékenységét felületesen és így eltorzítva írják le azok, akik kizárólag a pillanatnyi hangulatok, az érzéki megjelenés finomságaira helyezik a hangsúlyt. Ez Dérynél - mégpedig a fejlődés folyamán egyre erősödő mértékben - csak nélkülözhetetlen eszköz arra, hogy jelentős típusokat, típus-csoportokat, típusoknak egymáshoz kapcsolódó szövevényes társadalmi vonatkozásait művészileg megérzékíthesse."
Lukács György (1954) Vissza