A bécsi keringő meséje

Előszó

Részlet a könyvből:

"1819 kora tavaszán kétlovas hintó érkezett egy Duna-parti söröző bejáratához. A kocsis leugrott a bakról, kitárta a kocsiajtót és leengedte a hágcsót. A hintóból cilinderes fiatal férfi szállt ki. Karját nyújtotta törékeny útitársnőjének, aki szibériai nyusztprém bundát viselt, karján kacsatojás színű táska himbálózott.
- Hol vagyunk, Franz? - kérdezte.
- A Duna két ága között. Leopoldstadt egyike Bécs harmincnégy külvárosának. Arról híres, hogy lakói nem tudnak betelni borral meg muzsikával, akár a homok vízzel. A jó pásztorhoz söröző kedvéért hoztam ide. Silány kocsma, de ha városunk igazi arcát akarja megismerni, keresve sem talál jobbat.
- Olyan sötét van, hogy alig látok valamit ebből az "arcból" - nyafogta az előkelő dáma.
- Talán csak nem fél? - kérdezte a férfi, és belekarolt.
- Valahogy olyan nyomasztó itt minden.
- Nemsokára el sem hiszi, hogy nyomasztónak találta a környéket.
- Ki az, hé? - harsant fel a sötétből a kocsmáros hangja, akit a macskaköveken végigdübörgő kocsi robaja csalt a kapuba.
- Jó barátok, kedves Golder.
A kocsmáros nyomban felismerte Franz Grillparzer úrnak, Bécs koszorús költőjének a hangját. "Szakramentum!" - dörmögte magában, s az érkezők felé indult. Néhány lépés után meggondolta magát, sarkon fordult és a házba sietett, ahonnan pislákoló lámpással tért vissza.
A jó pásztorhoz címzett sörözőre vadgesztenyefák borultak. Rügyező ágaikról nesztelenül szitált a nedvesség. A folyóról felszálló ködben a bejárati lámpa fénye alig hatolt el a lépcsőig. De a szélesre tárt kapuban vidám nevetés és dallamfoszlány fogadta a vendégeket, s a költő útitársnőjének szorongása lassanként felengedett...
...Önkéntes idegenvezetőim kíséretében felmentem a Kahlenbergre és csatangoltam a Bécsi-erdőben, ahonnan a tekintet magához ölelheti a Duna páraködéből feltörő várost, tornyainak sokaságával, palatetős házaival és kertjeinek zöld szigeteivel; az egész tájat, amit annyiszor szemlélt csöndben Beethoven meg Grillparzer, és amit Strauss, híven követve a középkor vándormuzsikusainak példáját, keringőiben énekelt meg.
Így született ez a valcerről meg a Strauss családról szóló történet. Dicsőségük mindaddig fennmarad, amíg a kék Duna városának a muzsika lesz a címere.
Bécs, 1973 november - Bukarest, 1974 május" Vissza