A bázeli harangok

Előszó

Részlet:

Senki sem nevetett, mikor Guy papának nevezte Romanet urat. Vacsora előtt történt, a kis párkány mellett, a telepingált asztal körül, amelyen egy rákhalászt lehetett látni, aki egy medvetáncoltatóval golyózott, az asztalt egy festőművész festette ki, - állítólag dán volt (mint a zöld villabeli kutya); - azért, hogy kifizesse a számláját, vagy legalábbis a hátralékos számláját, az is valami. Pedig mindenki nevetett, mikor a pepitaruhás hölgyek kisbabája papának szólította a fogadóst, aki hasonlított a medvetáncoltatóhoz, csak bajusza volt, meg egészen másforma szeme. Senki sem tudta biztosan, az igazat megvallva, hogy nem veti el a sulykot, ha a szomszédjához szól. Kutya sokáig tart nyaralás közben, amíg megtudja az ember, hogy ki kicsoda, különösen az uraknál. A tengerparton nem olyan közönségesek, mint a városban, ha utóbb találkozunk velük. Hát persze, ha napi hét vagy nyolc frankot költhettek volna, az olyan finom hotelben, mint a Parc, nem kellett volna lenyelni holmi Lourde-né őnagysága társalgását, aki biztosan eltitkolt valamit a boltjával kapcsolatban, amit Elbeufben vezetett. Diane különben egy árva szót sem akart elhinni abból, amit összevissza fecsegtek. De utóvégre választani kellett: vagy a Parc-ban lakik egyedül Guy-vel, de akkor hogy magyarázza meg Romanet urat? Vagy a Bains-ben lakik az apjával meg az anyjával, különösen, hogy Robert, aki éppen most szolgálta le az évét a huszároknál, a drága, szabadságot kap és arról szó sem lehet, hogy ne törődjék a bátyjával, akinek nagy szüksége van tengeri fürdőkre, a sok kelés miatt. Vissza